Scooter a világ legöregebb macskája elpusztult

Mármint nem a ’80-as, ’90-es évek legnagyobb sztárja, a rave és happy hardcore szinte egyetlen fennmaradt előadója Scooter, hanem ez a macska, akit Scooternek hívnak.

Egy átlagos házimacska olyan 12-15 évet él, egy fajtiszta pedig általában még ennél is kevesebbet. Ha egy egyéves cica fejlettségét nézzük, akkor nagyjából egy 15 éves emberhez hasonlíthatjuk, de ahogy halad előre a korral, minden év “egyre kevesebbet ad hozzá.” Tehát egy 15 éves macska mondjuk 76-nak felel meg emberi években.

Hivatalosan a legidősebb cica lett Scooter, a maga 30 évével, ezzel pedig Guinness rekordot állított fel. A texasi macsek meglepő módon ráadásul még fajtiszta is és 1986-ban született. Pont mint Megan Fox vagy Drake. Ja, és ebben az évben indult útjára a Pixar is. Szóval jó régen volt. Egyébként a korábbi rekordtartó Créme Puff volt, aki 38 évesen hunyt el, még 2005-ben.

Közben szombaton délben jött a hír, hogy Scooter elpusztult. Pár nappal azután, hogy a világ legöregebb macskájának nyilvánították.

Viszont nem lenne fair vele együtt a – feltehetőleg – névadó Scooterre nem kitérni, úgyhogy íme:

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez