Izraeli ünnep a Vígszínházban

A 100 Tagú Cigányzenekar koncertjével és fogadással ,a Vígszínházban ünnepelte meg az izraeli nagykövetség országuk függetlenségének 68. évfordulóját. Ilan Mor Izrael Állam nagykövete 5 éve érkezett hazánkba és idén nyáron jár le a megbízatása.Beszédében – melyet magyarul kezdett el – kiemelte , hogy nagyon megszerette hazánkat , sok barátot szerzett itt és bejárta országunkat.Az esemény díszvendége Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter köszöntőjében hangsúlyozta , hogy országaink között nagyon jók a kapcsolatok és a kereskedelmi forgalom is folyamatosan nő.(a távozó nagykövet úr 5 éves itt tartózkodása alatt 15%-os volt a növekedés)Az eseményen sok nagykövet és kormánytisztviselő is vett részt.

A 100 Tagú Cigányzenekar koncertjével és fogadással, a Vígszínházban ünnepelte meg az izraeli nagykövetség országuk függetlenségének 68. évfordulóját. Ilan Mor Izrael Állam nagykövete 5 éve érkezett hazánkba és idén nyáron jár le a megbízatása. Beszédében  – melyet magyarul kezdett el  – kiemelte , hogy nagyon megszerette hazánkat, sok barátot szerzett itt és bejárta országunkat. Az esemény díszvendége Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter köszöntőjében hangsúlyozta , hogy országaink között nagyon jók a kapcsolatok és a kereskedelmi forgalom is folyamatosan nő. Az elmúlt 5 évben 15 százalékkal.

DSC_2040 A magyar külügyminiszter közölte: Magyarország és a magyarok mindig büszkék voltak arra, hogy Izrael és az izraeli nép barátai lehetnek, továbbá büszkék a társadalom zsidó tagjaira is, akik sokat tettek Magyarországért. Úgy látja, Magyarország a legjobb példa arra, hogy a különböző kultúrák együtt élve milyen értékeket hozhatnak létre.DSC_2046 Magyarországon a közösségek nem egymás mellett, hanem együtt élnek – mutatott rá Szijjártó Péter. Hozzátette: Magyarország büszke arra, hogy itt van a legvirágzóbb zsidó közösség a közép-európai régióban. Megjegyezte: a két országot összeköti az itteni zsidó közösség és az Izraelben élő magyarság.
DSCF0018 Szijjártó Péter arra is kitért: Izrael mindig számíthat arra, hogy Magyarország a kiegyensúlyozott megközelítést támogatja a Közel-Kelettel kapcsolatban.Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterA rendezvényen a 100 Tagú Cigányzenekar adott koncertet különböző zeneszerzők műveiből.DSCF0057Az eseményen több politikus és a diplomáciai testület képviselői vesznek részt. DSCF0083Ilan Mor nagykövet arról beszélt, hogy öt év után távozik posztjáról. Úgy vélte, budapesti szolgálata alatt továbbfejlődtek a magyar-izraeli kapcsolatok, sikerült még jobban elmélyíteni a két ország barátságát. Hozzáfűzte: “a saját utam jártam” a feladat teljesítésekor. Iain Lindsay, az Egyesült Királyság új budapesti nagykövete és Ilan Mor A diplomata közölte: most azt ünnepelik, hogy a zsidók több mint kétezer év száműzetés után visszatértek történelmi hazájukba, újra megalapozták a zsidó állam szuverenitását és függetlenségét, és az ország azóta is egyenlő jogokat biztosít minden állampolgárának. Ilan Mor nagykövet  úr Izrael a modernizáció úttörője minden területen az innovációtól és a tudománytól kezdve az energetikán és a mezőgazdaságon át az oktatásig és a kultúráig – mondta. Hozzátette: erőszakos szomszédaik és a létüket fenyegető veszélyek ellenére az izraeliek kitartanak hazájuk felvirágoztatása mellett.Ilan Mor nagykövet úrIlan Mor kifejtette: Izraelt és Magyarországot jelentős, történelmi kapcsolatok és közös érdekek kötik össze, európai értékeken alapuló jövő építésére törekednek. Üdvözölte, hogy Magyarország folyamatos megértést mutat Izrael biztonsági szükségletei iránt, támogatja az ország biztonságos létezését. Éljen soká a magyar-izraeli barátság! – zárta szavait a nagykövet. (MTI)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez