Se nők, se feketék: az új brazil kormány első botránya

Miután a brazil törvényhozás áldását adta az eddigi államfő, Dilma Rousseff elleni impeachement (alkotmányos leváltás) eljárás lefolytatására, Michel Temer ideiglenes államfő bemutatta új kormányának tagjait. A ceremónia végén egy érdekes részletre lehetett figyelmes a szemlélő. Mégpedig arra, hogy az új miniszterek bizony egytől egyig fehérek és férfiak.

A történet szépséghibája az, hogy a több, mint 200 milliós Brazíliában, etnikai hovatartozása alapján a lakosság döntő többsége afrikai leszármazott vagy mulattként azonosítja magát, arról már nem is beszélve, hogy a statisztikák szerint a nemek közötti egyensúly is jócskán a nők javára billen.

“A brazil társadalom etnikai és nemek szerinti megoszlásának tekintetében az új Temer-kormány nem is állhatna távolabb reprezentativitástól.”

– mutatnak rá a tényre egy emberként elemzők, aktivisták és az internauták népes tábora. A BBC Mundónak nyilatkozó Maruicio Santoro, a Río de Janeiró-i Állami Egyetem professzora egyenesen, mint nagy visszalépést bírálta a Temer kabinet összetételét.

Valóban, a katonai diktatúra évei óta nem volt példa arra, hogy pusztán férfiakból álló kormány alakuljon Brazíliában. A második mandátumát 2015-ben megkezdő Dilma Rousseff 39 minisztere között 6 nőt találtunk, amely arány természetesen korántsem képviseli hűen a brazil társadalmi dinamikákat, mégis néhány lépessel közelebbi viszonyt ápolt a realitással.

Temer egyébként a politikai programja egyik sarkalatos pontjaként említi a gigantikus állami bürokrácia karcsúsítását, ironikusan azonban a megszüntetett tárcák listáján kifejezetten rútul mutat a nőügyi és az etnikai egyenlőség minisztériuma, amelynek minden bizonnyal bőven akadt volna dolga a jövőben.

Sok szempontból a 75 éves Temer pr-ja sem éppen előnyös, hiszen a politikus egy 32 éves modellel kötött házasságot, akit a sajtó mint “szép, erkölcsös és házias” hölgyet emleget, amely jelzők rövid úton kiverték a biztosítékot a brazil nőjogi aktivistáknál.

Egyes rossz nyelvek szerint szintén Temer távolíttatta el az emberi jogok minisztériumából azt a képviselőasszonyt, aki a nemi erőszak nyomán teherbe esett nők abortuszhoz való jogáért kampányolt.

Egy biztos, az elemzők, szerint a Temer kormány összetétele jó példa arra, hogy a Dilmát váltó politikai erők már rögtön a hatalom megragadása után tanúbizonyságát adják annak a szomorú ténynek, hogy a legkevésbé sem képviselik az őket pozícióba juttató társadalmi mozgalmakat.

(Visited 1 times, 1 visits today)
  1. […] Se nők, se feketék: az új brazil kormány első botránya […]

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez