Hillary Clintonnak megint kellemetlen napja volt

A nyugati parti Oregon államban a keddi előválasztáson a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó két politikus közül Bernie Sanders vermonti szenátor győzött.

Sanders a választók 53 százalékának támogatását szerezte meg, Hillary Clinton a voksok 47 százalékát kapta. Oregonban 74 kongresszusi küldött megnyerése volt a tét.

Clinton az úgynevezett szuperdelegátusokat nem számolva 1716, Sanders pedig 1473 delegátus támogatásával vágott neki a keddi előválasztásoknak, az elnökjelöltség elnyeréséhez 2383 küldött támogatása szükséges. Clinton több mint ötszáz, Sanders pedig mintegy negyven szuperdelegátus támogatását bírja.

Bernie Sanders kedden ráadásul egy sor nyilatkozatot adott, s mindannyiszor megerősítette eltökéltségét, hogy nem lép vissza.

Elemzők szerint viszont ezzel megnehezíti Hillary Clinton helyzetét. Larry Sabato, a Virginia Egyetem politológus professzora, az amerikai közszolgálati rádióban kedd éjjel már azt fejtegette, hogy ha nem Clinton, hanem Sanders lenne a demokraták elnökjelöltje, akkor a demokraták valószínűleg nagyobb eséllyel nyernék meg az elnökválasztást novemberben.

Hillary Clinton kampánycsapata közben már Ohióban, Virginiában, Floridában és Nevadában is megkezdte a kampányt a republikánusok várható elnökjelöltje, Donald Trump ellen.

A republikánusoknál pedig – miután vetélytársai már kiszálltak a versenyből – az ingatlanmágnás, milliárdos Donald Trump könnyedén szerezte meg Oregon 25 pártküldöttének támogatottságát. (MTI)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez