A popó-fotók tették őket gazdaggá

„A mi hátsónk a leghíresebb az Instagramon, és a hátsó nagy érték” – nyilatkozta Dana és Nadia Bruna a New York Postnak. Havonta akár 30.000 dollárt, azaz 8,5 millió forintot is megkeresnek vele.

Kerek formákkal áldotta meg az ég az argentínai származású ikreket, Dana és Nadia Brunát. Mégsem voltak elégedettek és plasztikai sebészhez fordultak. Saját bevallásuk szerint mivel rendkívül hiúak, rászoktak az operációkra. Rendszeresen járnak botoxra, megcsináltatták a fogukat, a mellüket és a hátsójukat is.

Összesen 58.000 dollárt fizettek azért, hogy csípőbőségük egy méteres legyen. Nincs szükség szörnyülködésre, a befektetés már rég megtérült az Instagramnak hála. A testüket reklámfelületként használó 31 éves ikrek naponta 150 szelfit, illetve popó-fotót lőnek magukról. A több mint hétszázezres követősereg pedig szanaszét lájkolja őket.

butt-pair-1

A jelenleg Miamiban boldogan élő nők úgy tervezik, hogy a következő félév minden hónapjában megkeresik a maguk 30.000 dollárját. Ehhez Biztosítékul a Supe alkalmazást is bevetik, ahová a képek mellett rövid videók is feltölthetők. Itteni videóikkal már 8.700 dollárt is gyűjtöttek egy hónapban.

Nadia nem titkolja, hogy eleinte rosszul érezte magát és félt, hogy egyszerű szexuális tárgyként néznek majd rá a férfiak. Mára már elmúlt a rossz érzés. Sőt, állítja, hogy ötletük önelfogadáshoz és önbizalomhoz segítheti a nőket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez