Újraéleszteni tanulnak a sztárok

Az elsősegély alapszabályait szinte mindenki megtanulta még a jogosítvány megszerzésekor, de azért erre a tudásra alapozni élet és halál kérdését tekintve enyhén szólva is aggályos. A Magyar Afrika Társaság (AHU) tesz arról, hogy első kézből, profi információkkal és technikával lássa el dolgozóit.

 

IMG_9465IMG_9490

Mindezt demonstrálva nézhettünk végig egy elsősegély-oktatást az AHU irodájában, ahol Gáspár Attila mentőtiszt – akit mindenki csak Dokinak hív – mutatta be a szükséges fogásokat ezúttal Kembe Sorelnek, az énekes Bebének (Abebe Dániel) és Raymond Irambónak, az AHU főtitkárának.

IMG_9482

Bár alapvetően mindenki számára szükséges lenne elsajátítani az elsősegély alapjait, az AHU dolgozóinak kiemelten fontos, hogy magabiztosan és gyorsan tudjanak vészhelyzetekre reagálni. Nagy részük ugyanis rendszeresen jár az átlagnál veszélyesebb országokban és helyszíneken, de még az orvosi missziók koordinátorai is sokat profitálnak a tanultakból. Ezért döntött úgy az AHU vezetése, hogy folyamatosan képzi az ott dolgozókat a különböző helyzetek megfelelő kezelésére – ennek része volt a mostani elsősegély-tanfolyam.

IMG_9471

A jó hangulatú sajtónyilvános eseményen megtanulhattuk, hogyan kell valakit újraéleszteni, illetve hogy mindennél fontosabb megpróbálni segítséget nyújtani. Gáspár Attila elmondta: a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az, hogy tétlenül állunk. Természetesen mindennek – így az újraélesztésnek is – van megfelelő módja, azonban egy rosszul elvégzett mellkaskompresszió is többet segít, mint az, ha meg sem próbáljuk.

IMG_9498

Átlagban az újraélesztéseknél 60%-os a sérült túlélésének esélye. Ez pont 60%-al több, mint akkor, ha senki sem sietne a segítségére.

IMG_9494

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez