Nem akarja annyira az Uniót az új török uniós miniszter

Az Európai Unió nagyon fontos, de nem az egyetlen lehetséges partner Törökország számára – mondta Ömer Celik, az európai uniós ügyek új minisztere azon a szerdai sajtótájékoztatón Ankarában, amelyen átvette a tisztséget a távozó Volkan Bozkirtől.

Celik kiemelte: az ország belső békéjét terrorszervezetek fenyegetik, a terrorellenes törvény jogos önvédelem. Arra kérjük az uniót, hogy hagyjon fel a Törökországgal szemben tanúsított kettős mércével – tette hozzá. Brüsszel korábban a schengeni vízummentesség egyik sarkalatos feltételeként arra szólította fel Ankarát, hogy enyhítse a terrorellenes törvényt, amit Törökország következetesen visszautasít. Yigit Bulut, Recep Tayyip Erdogan török elnök egyik tanácsadója kedd este a TRT Haber állami hírtelevízióban azt mondta: az Európai Unió igénye a fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kívánságainak felel meg. Az EU nyíltan támogatja a terrorszervezetet – jelentette ki.

Erdogan kedd este a többi között úgy fogalmazott: “ne jöjjenek folyamatosan a feltételekkel. Ez Törökország!” A tanácsadó szerint a török elnök szavai úttörőek, teljesen új megközelítést jelentenek az EU-török viszonyban.

Bulut azt nyilatkozta: Törökország készen áll arra, hogy felfüggessze minden megállapodását az Európai Unióval, a vámuniót és a menekültválság közös megoldásáról szóló egyezményt is beleértve, ha a közösség nem tartja be ígéreteit. Ha az EU továbbra is így viselkedik, akkor Törökország a közeljövőben nagyon radikális lépésekre kényszerül – fűzte hozzá. Törökország azt kifogásolja, hogy schengeni vízummentességet élvez számos olyan ország, amely még csak nem is jelölt uniós tagságra, valamint Brüsszel nem távolítja el a Törökországban betiltott PKK szimpatizánsainak sátrait az Európai Parlament épülete elől. Az európai uniós ügyek új minisztere ugyanakkor szerdán azt hangsúlyozta: Törökországnak mindemellett továbbra is stratégiai célja a teljes jogú EU-tagság.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez