Száz gyerekre hajt egy pakisztáni férfi

Szardar Dzsan Mohammad Khildzsi 46 éves, egy pakisztáni faluban él három feleségével és 35 gyermekével. Ennyi azonban nem elég neki, még több gyermeket és még egy feleséget szeretne, mivel vallási küldetésének érzi, hogy annyi gyermeket nemzzen, amennyit csak tud.

Pakisztán legnagyobb tartományában, Beludzsisztánban él családjával Szardar Dzsan Mohammad Khildzsi, akinek eltökélt szándéka, hogy 100 gyermeke legyen. A 46 éves férfi azt állítja, hogy kiegyensúlyozott családi életet él, három felesége pedig támogatja őt tervében és abban is, hogy még egy asszonyt szerezzen magának. Az egészségügyben dolgozó, mélyen vallásos pakisztáni férfi ugyanis vallási küldetésének érzi, hogy élete során annyi gyereket nemzzen, amennyit csak tud. Szerinte ezzel nincsen semmi gond, jelenleg ugyanis 35 utódja van, mindegyükük 15 év alatti. Két legkisebb gyermeke pedig csak pár hete született meg. Elmondása szerint minden gyerkőcének tudja a nevét, és csak nagyon ritkán fordul elő, hogy elfelejtené.

sdsdsd

A nők jogait védő aktivisták azonban komoly aggodalmaiknak adtak hangot. Szerintük ugyanis ennyi gyereket vállani felelőtlenség, mivel képtelenség őket megkülönböztetések nélkül, normálisan felnevelni. Ráadásul a feleségek számára is komoly terhet és felelősséget jelent, mivel nekik kell majd gondoskodniuk róluk, mellette pedig a háztartást is vezetni. Tudományos kutatások is alátámasztották, hogy a poligámiában élő férfiak feleségeit és az ilyen körülmények között felnevelkedett gyermekeket rendszerint komoly traumák érik, ami gyakran súlyos depresszióval is párosul.

Rafia Zakaria emberjogi aktivista szerint is a poligámia a lehető legrosszabb családmodell, aminek szenvedő alanyai rendszerint a nők és a gyermekek, ezért ő határozottan ellenzi a 46 éves férfi tervét.  Hasonlóan vélekedi erről Mohammed Bilal Kasi ügyvédi is, aki szerint a poligámia súlyos társadalmi problémákat szül, amelyeket rendkívül nehéz megoldani, még jogi úton is. Az ügyvéd felhívta a figyelmet arra: szinte előre borítékolható, hogy a családon belül komoly feszültségek fognak kibontakozni. A családfő halála után pedig várhatóan nagy jogi viták fognak kialakulni az örökség törvényes és egyben igazságos szétosztásával kapcsolatban.

 

kép:dailymail

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez