Ez a világ legjobb országa

Emberségesség és a bolygónk fenntarthatósága. Egyebek mellett ehhez méri az egyes országok hozzájárulását egy most publikált tanulmány.

A Good Country Index sorrendjében az is fontos szerepet játszik, hogy melyik ország hogyan tesz hozzá a tudományokhoz és a technológia fejlődéséhez, a prosperitáshoz, az egyenjogúsághoz,  milyen szintű benne az egészségügyi ellátás és a polgárok jóléte.

A vizsgálat szellemi atyja, Simon Anholt most hozta nyilvánosságra az eredményeket. A listavezető Svédország – a skandináv ország lett a világ legjobbja, “a gazdasága méretéhez viszonyítva”. A második helyen Dánia, a harmadikon Hollandia áll.  Magyarország a 22. helyen végzett, az Egyesült Államok és Portugália között.

Összesen 163 országot vizsgáltak a kutatók. A 35 különféle mutatót az ENSZ, a Világbank és más nemzetközi szervezetek adatai alapján vetették össze. Jóllehet az első kiadáshoz képest 38 országgal bővült a mezőny, az utolsó helyen most is Líbia végzett.

A rangsort egyébként azért hozták létre, hogy a versengés helyett együttműködésre bátorítsák az egyes országokat. “Az a Jó Ország, amelyik sikeresen járul hozzá az emberiség jólétéhez” – mondja Anholt.

“Persze a saját népének érdekeit kell szolgálnia, de nem más népek vagy az ő természeti erőforrásaik kárára. Ez az emberiség túlélésének új törvénye, és azé az egyensúlyé is, amit sokkal könnyebb elérni, mint azt sokan gondolnák” – mondja. Szerinte a közös munka jobb politika az egyedül végzettnél.

A tanulmány persze korántsem tökéletes, például a kisebb országok esetében gyakrabban változnak a mutatók, mert az egyes történések őket érzékenybben érintik, mint a nagyobb államokat. Ez az oka annak, hogy Írország, Kenya, Izland vagy Costa Rica visszaesett az előző felmérés óta.

“A legtöbb gondunk gyorsan és vészesen sokszorozódik a globalizáció miatt. A kormányoknak meg kellene érteniük, hogy nem csak saját szavazóikért és adófizetőikért felelősek, hanem a bolygó összes élőlényéért. Össze kell fogniuk, jobban együtt kell működniük egymással. Anglia például nem csak egy sziget, amely nem kapcsolódik Európa többi részéhez. Mint a többi ország a Földön, egy rendszer része. Ha kudarcot vall, mindnyájan kudarcot vallunk” – véli a Good Country Index kitalálója.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez