Ilyen lenne a világtérkép, ha az URL végződések száma határozná meg egy ország méretét

Az internet mostanra egy második valósággá vált. Ez kétségtelen. Ennek a második valóságnak pedig ugyanúgy van létjogosultsága, mint az elsődlegesnek, hát miért ne készítenénk hozzá egy térképet?

A Nominet nevű cég, amely a nagy-britanniai internet-infrastruktúráért felelős, egy olyan térképet rajzolt a világról, ahol nem a valódi méretek számítanak. Itt teljesen mindegy, hogy mekkora területet foglal el igazából egy ország, a méreteket kizárólag az URL végződések határozzák meg.

1457539888233103

Az Egyesült Államok így jóval kisebb, mint a hagyományos térképeken, ami feltehetőleg annak köszönhető, hogy a .com végződés sokkal népszerűbb, mint az .us. Sőt, a valóságban 30 millió négyzetkilométeres afrikai kontinens is egészen apró ehhez képest. Bár körülbelül egymilliárd ember él Afrikában, mindössze 15%-uk rendelkezik internettel.

A legnagyobb méretű területet a .tk végződés kapta, pedig a Tokelau-szigetek csupán 10 négyzetkilométert fednek le. Összesen 1400-an élnek itt, mégis 31 millió regisztrált domain található, főként azért, mert nagyon könnyen és egyébként ingyen szerezhetünk be itteni oldalt.

Korábban az Oxford Internet Institute készített hasonló elgondolásból egy térképet, amin azt láthatjuk, hol használják a legtöbben az internetet:

1436808080099951

De van arról is, hogy hol a legkevesebben:

1437649673684536

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez