Felpörgött az offenzíva az Iszlám Állam ellen Líbiában

A fő célpont nem mást, mint Szirte, Kahdaffi volt líbiai diktátor szülővárosa, amely jelenleg az Iszlám Állam líbiai szárnyának főhadiszállása. Az offenzívát a Tripoliban működő kormány és a velük szövetséges milíciák indították meg, jelentős sikereket érve el a csatatéren.

A tripoli vezetés nagy eröket összpontosított Szirte köré, hogy mielőbb elfoglalják az Iszlám Állam fegyveresei által ellenőrzött várost. Az átfogó offenzívában szárazföldi csapatok mellett a légierő és a haditengerészet is részt vesz. A katonai akció egyébként nem most, hanem egy hónapja kezdődött, az elmúlt napokban azonban az események felgyorsultak, a harcok pedig egyre intenzívebbé váltak.

A tripoli kormány katonái már látótávolságban vannak a várostól, előre nyomulásukat azonban nagyban nehezíti, hogy a terroristák a gerilla-hadviselésre álltak át, szinte mindenhova mesterlövészeket helyeztek ki és bombákat rejtettek el, hogy lelassítsák a katonák mozgását. Közben a líbiai parti őrség hajói ellenőrzésük alá vonták a város tengerparti szakaszát, hogy elvágják a terroristák menekülési útvonalát. A hadihajók és vadészgépek pedig folyamatosan lövik az Iszlám Állam harcálláspontjait.

 

kép:wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez