A kazahoknál is van már Uber, de csak a fővárosban

A 2009-ben alapított Uber a világ mintegy 70 országában működik, és a hasonló profilú vállalkozásokkal együtt komoly konkurenciát támaszt a hagyományos taxi-szolgáltatásoknak szerte a világon. Most már egyre több országban érhető el az egykor Szovjetunió területén is.

Kazahsztánban is megjelent az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber. A kaliforniai székhelyű vállalat UberX szolgáltatása péntektől vált elérhetővé, és kizárólag a kazahsztáni fővárosban, Asztanában vehető igénybe – közölte Alekszej Sztah, az Uber regionális, a Független Államok Közösségét alkotó volt szovjet köztársaságokért felelős menedzsere.

Az okostelefonon működő applikációval professzionális, engedéllyel rendelkező vezetők autóit lehet megrendelni. Az Uber csak egyéni vállalkozókat vagy jogi személyeket foglalkoztat e szolgáltatás keretében, a fuvarozást végző autónak pedig külföldi márkájúnak kell lennie, valamint nem lehet idősebb hétévesnél.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a volt Szovjetunió területén Uber-szolgáltatások jelenleg még Oroszország 11 városában, valamint Belaruszban (Minszk), Azerbajdzsánban (Baku), Litvániában (Vilnius) és Észtországban (Tallinn) érhetők el.

Az internetes fuvarmegosztó szolgáltatás lényege, hogy a rendszerhez csatlakozó autósok – a szolgáltatás típusától függően hivatásos vagy amatőr sofőrök – és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíjat is a rendszeren keresztül rendezik.

Kép: youtube

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez