Észak Dél ellen, hackerekkel

Észak-koreai hackerek dél-koreai vállalatbirodalmak és kormányzati hivatalok több mint 140 ezer számítógépét törték fel, majd rosszindulatú kódokat telepítettek rájuk, hogy egy nagyszabású kibertámadást hajtsanak végre, amelyet azonban sikerült meghiúsítani – derült ki egy hétfői médiajelentésből.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség a rendőrségre hivatkozva arról számolt be, hogy a nyomok az internetcím alapján az észak-koreai fővárosba, Phenjanba vezetnek, és a hackerek egy olyan szoftvert vettek célba, amelyet nagyjából 160 vállalat és kormányzati hivatal használ.

A beavatkozást ugyanarról az internetcímről hajtották végre, amelyet egy 2013-as kibertámadáshoz is használtak, és amely több mint egy hétre megbénította dél-koreai bankok és műsorszórók számítógépes rendszereit. Szöul akkor Phenjant okolta a történtekért.

A dél-koreai rendőrség kibervizsgálati osztálya leplezte le a mostani számítógépes támadást, és a célba vett vállalatokkal és hivatalokkal együttműködve semlegesítette a gépekre telepített rosszindulatú kódokat, megakadályozva, hogy kibertámadásra használják fel őket – írta a Yonhap.

A rendőrség említett egysége egyelőre nem erősítette meg a hírügynökség jelentését.

Dél-Korea fokozottan figyel az esetleges észak-koreai kibertámadások veszélyére azóta, hogy Phenjan januárban újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd nagy hatótávolságú rakétát tesztelt, amit az ENSZ újabb szankciókkal torolt meg.

Észak-Korea évek óta fejleszti azon képességét, hogy tönkre tudja tenni a különböző közszolgáltatásokat ellenőrző számítógépes rendszereket – mondta egy észak-koreai disszidens, akinek tudomása van ezekről az erőfeszítésekről.

Az Egyesült Államok Észak-Koreát vádolta meg a Sony Pictures filmgyár ellen 2014-ben elkövetett kibertámadással, amelynek hatására a stúdió lefújta annak a vígjátéknak a bemutatását, amelynek története Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fiktív megölésére épült. Phenjan tagadta, hogy köze volt a támadáshoz.

Kép: pixabay

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez