80 fölött nincs sorállás

Nem kell majd sorban állniuk a közintézményekben a nyolcvanévesnél idősebbeknek az izraeli kormány törvény-előkészítő bizottságának vasárnapi javaslata alapján – értesült a Háárec című újság.

Az új törvényt Gila Gamliel társadalmi egyenlőségért felelős miniszter azért terjesztette elő, hogy enyhítse az idős emberekre nehezedő fizikai megpróbáltatásokat.

A kormányzó jobboldali Likud párthoz tartozó Gamliel szerint a nyolcvanévesnél idősebbeket jogszabály nélkül is előre kellene engedni, és a törvény segíteni fogja ennek a társadalmi normának az érvényesülését, hogy később természetes legyen.

Ha a kneszet megszavazza, akkor a rendelkezés az állami hivatalok mellett érvényes lesz a postahivatalokban, a bankokban, a mozikban és kulturális rendezvényeken, sőt még a bevásárlóközpontokban is, viszont nem vonatkozik az egészségügyi intézményekre, amelyekben továbbra is az esetek sürgőssége dönt.

A kneszet centrista Kulánu (Mindannyian) nevű pártjának egyik képviselőnője szerint az új törvényt ki kellene terjeszteni a várandós nőkre és a kisbabával várakozókra is.

Kép: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez