Holdbázist építenek az oroszok – a kérdés: mikor?

Az ötlet még az 1960-as években, az űrverseny idején fogalmazódott meg a szovjet tudósokban. Most az orosz űrközpont (Roszkoszmosz) kutatóintézetében kezdtek újra foglalkozni a projekttel – tájékoztatott mai cikkében az Izvesztyija állami napilap.

A Szovjetunióban legelőször az 1960-as évek végén dolgozták ki egy lehetséges holdbázis részleteit. Akkor a H1 rakétahordozónak és a Zvezda modulnak is jelentős szerepet szántak a Hold meghódításában – ismertette a kezdeteket a Roszkoszmosz kutatóintézete, a Szerkezetépítő Központi Kutató Intézet (CNIImas) szóvivője, Olga Zsarova.

Az akkori tervek több részletét is beépítik a mostani projektbe, azaz a holdbázisba. A szóvivő elmondása szerint először legfeljebb négy, de később akár 10-12 fő befogadására is alkalmas lesz a holdbázis. Bár még nem dőlt el, feltételezhetően a Hold déli részén jelölik majd ki a nagyszabású projekt helyszínét.

Egyelőre viszont ennél jóval fontosabb kérdésnek tűnik a finanszírozás. Jelenleg ugyanis nincs valami jó helyzetben az orosz holdprogram, amelynek költségeit jelentősen csökkentették. Különösen érvényes ez a nagyszabású projektekre. Némelyeket önköltségen folytatnak, némelyeket pedig átütemeztek a 2025 utáni időszakra. Így a stratégiai fontosságú holdbázis a 2030-as években realizálódhat.

A projekt gazdasági előnyei sem tisztázódtak még. Az esetleges űrturizmus mellett egyelőre tudományos lehetőségekről van szó. A bázis segítségével például lehetővé válhat a Hold jegének tanulmányozása, vagy egy csillagvizsgáló felépítése is.

Kép: pixabay

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Mészáros jános

    Melyik holdon,mert ezen nem valószínű!!!Az elmúlt 40 évben bármennyit építhettek volna!!!??Röhej…

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez