Ez a bomba üzlet Szaúd-Arábiában

“Csak nőknek” éjszaka volt az al-Sallal vidámparkban Dzsiddában. Hosszú sorok kígyóztak a dodzsem előtt.

Viszont senki nem használta arra a kocsikat, amire szánták őket: hogy vidáman összekoccanjon másokkal.

“Azért jöttem, hogy vezethessek” – mondta az egyik sorban álló nő a Wall Street Journal tudósítójának.

Amikor a fekete függöny felmegy a dodzsempályán, megrohanják a nők a kétüléses kocsikat. És leüvöltik a fejét annak, aki direkt beléjük hajt. Mert ők csak gyakorolni akarják a vezetést, amit élesben nem tehetnének. Nagyon megbüntetnék őket ugyanis érte. Szaúd-Arábia a Föld egyetlen országa, ahol törvény tiltja a nőknek a vezetést.

Persze azért van néhány koccanás így is. De a lényeg nem ez, hanem az, hogy a kormánykeréknél ülhetnek. Még ha csak egy játékautó kormánykerekénél is.

A sivatagi királyságban egyébként élesben még vészhelyzetben sem vezethetnének. Hiába kampányolnak évtizedek óta emberi jogi aktivisták, írók, politikusok és maguk az érintettek ezért. Még olyan racionális érveket is hiába hoznak fel, hogy Szaúd-Arábiában azért csak a nők kevesebb, mint 23 százaléka vállal állást, mert kevesen engedhetik meg maguknak, hogy sofőrt alkalmazzanak, aki munkába viszi őket.

Az ellentábor azzal érvel, hogy ha a nők szabadon, férfi kísérő nélkül kényükre-kedvükre közlekedhetnének, akkor a gonosz csábításának tennék ki magukat. Bármit is jelentsen ez. Vagyis vége lenne a konzervatív szaúdi társadalomnak. Miután ezt többen nem akarják, mint ahányan igen, marad a dodzsem. Már ha éppen női éjszaka van a vidámparkban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez