Meghökkentő tények a Brexitről

Sokan egyetértenek abban, hogy mától Európa már nem az a hely, ami tegnap volt. De ugyanez áll Nagy-Britanniára. Ma szinte másról sem olvashatunk, mint esélylatolgatásról: mi jöhet a Brexit után? Összeszedtünk mi is néhány érdekességet.

Az Egyesült Királyság a szétesés szélére sodródott

Scottish_Bagpiper_at_Glen_Coe,_Scotland_-_Diliff

Skóciát és Észak-Írországot sokkolta a népszavazás kimenetele, ők ugyanis az EU-tagság mellett tették le a voksukat, ezért igazságtalannak érzik azt, hogy az angolok és a walesiek miatt, akaratuk ellenére kilépjenek az Európai Unióból.

Ezért nem meglepő, hogy Skócia első minisztere, Nicola Sturgeon „demokratikusan elfogadhatatlannak” nevezte Skócia kivezetését az EU-ból. Így aztán a skótok kilátásba helyzeték a kiválásukat az Egyesült Királyságból. Sturgeon pedig be is jelentette, hogy a skót kormány már elkezdte vizsgálni egy újabb függetlenségi népszavazás kihirdetésének lehetőségét. Utoljára 2014-ben volt ilyen. Akkor a skótok többsége a bennmaradás mellett tette le a voksát, most viszont könnyen megeshet, hogy az Egyesült Királyságból való kilépés mellett döntenek. A Brexit-szavazáson ugyanis a skótok 62 százaléka az EU-tagság mellett döntött.

Észak-Írországban is azok vannak többségben, akik az EU mellett tették le a voksukat. Ráadásul az észak-írek már azon gondolkoznak, hogy miként tudnának egyesülni Írországgal, vagy minél előbb ír útlevelet szerezni maguknak. Számukra egyébként logikus lenne kilépni az Egyesült Királyságból, ezért nemrég még sokat küzdöttek.

Abban az esetben, ha a skótok és az észak-írek tényleg kilépnek, az könnyen az Egyesült Királyság végét is jelentheti.

kép:wikipedia

London inkább Angliából, nem pedig az EU-ból lépne ki

800px-Tower_Bridge_(sunset)

A londoniak is nehezen élik meg a Brexit végeredményét, mivel Angliában ez volt az egyetlen olyan körzet, ahol az EU mellett szavaztak. London ráadásul nem csak az Egyesült Királyság és Anglia fővárosa, de az EU, sőt a világ egyik gazdasági és pénzügyi központja is. Számos nemzetközi nagyvállalat azért telepedett le itt, mert kapuként szolgált a hatalmas európai uniós piacra.

A népszavazás kimenetelével viszont az is kérdésessé vált, hogy Nagy Britannia miként tarthatja majd fenn gazdasági kapcsolatait, amiről jelenleg csak találgatások vannak. Ezért nem véletlen, hogy a londoniak már aláírásgyűjtésbe kezdtek és az internetes közösségi oldalakon azért kampányolnak, hogy London inkább Angliából váljon ki, független városállamként pedig maradjon az EU része. Sadiq Khan polgármester pedig legyen az elnökük. Eddig 22 ezer aláírást sikerült összegyűjteni.

kép:wikipedia

 

Jól kiszúrtak a fiatalokkal a nyugdíjasok

 sssssss

A statisztikák azt mutatják, hogy a népszavazás kimenetelét a nyugdíjasok, a 65 év felettiek dönttették el, akiknek csupán 39 százalékuk gondolta azt, hogy Nagy Britanniának az EU-ban van a helye. Az idősekkel ellentétben viszont a fiatalok – a 25 éven alattiak – 75 százaléka a bennmaradásra szavazott. A népszavazás a középkorúakat osztotta meg leginkább, nekik 56 százalékuk szavazott az EU-tagság fenntartása mellett.

Nagy-Britannia kiválása az EU-ból viszont a fiatalokat érintheti a legérzékenyebben, főleg a munkavállalás és a tanulás terén. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy mire Nagy-Britannia hivatalosan is búcsút int majd az EU-nak, addigra már könnyen lehet, hogy a bennmaradáspártiak lesznek többségben, mivel napról-napra növekszik azoknak a fiataloknak a száma, akik betöltik a 18. életévüket, ami együtt jár a szavazati jog megszerzésével is.

kép:niconstitution.org

A kilépéspártiaknak fogalmuk sincsen arról, hogy mi tévők legyenek

nigel

A népszavazás eredménye egyébként az EU-ellenes tábort lepte meg igazán. Nigel Farage, a kilépéspárti UKIP vezetője azóta, hogy nyilvánosságra kerültek az eredmények, összevissza beszél. Első megszólalásában például valami olyasmit mondott, hogy egy lövés eldördülése nélkül sikerült megszerezniük a győzelmet, megfeledkezve arról, hogy nemrég egy fiatal politikusnőt gyilkotok meg az országban, aki nyíltan az EU-tagság mellett kampányolt.

Farage ráadásul az ITV műsorában már azt mondta a szavazás után, hogy nem tudja garantálni, hogy az EU befizetésekből megmaradó pénzt az egészségügyre tudják majd fordítani. Korábban ugyanis pont ennek az ellenkezőjét ígérte, és ezzel nyilván sok szavazót szerzett.

Mindenestre Farage szavaiból, eddig megnyilvánulásaiból az derült ki, hogy fogalma sincs arról, most mitévő legyen. Nem véletlen, hogy a lemondó David Cameron miniszterelnököt többen is arra kérték, hogy még októberig maradjon hivatalban. Az elszakadási tárgyalásokat azonban már nem ő fogja megkezdeni. Az EU vezetői viszont már arra kérik a briteket, hogy minél előbb lépjenek a tettek mezejére, és kezdjék el a kilépés folyamatát. Ez azonban legalább két évig eltarthat.

kép:prmoment.com

A szavazóknak pedig fogalmuk sem volt arról, miről szavaznak

sssss2

Az emberek többsége csak az után kezdett el érdeklődni arról, hogy mi történik kiválás esetén, miután véget ért a szavazás. A Google merései szerint az urnazárás után 250 százalékkal nőtt azoknak a rákereséseknek a száma, amelyek indítói az EU kilépés következményeire voltak kíváncsiak. Ezek után pedig egyre többen keresnek rá arra, hogy mégis: miért döntöttek úgy, hogy kilépnek az EU-ból. Ez pedig szintén arra enged következtetni, hogy sokan nem is hittek abban, hogy győzhetnek a kilépéspártiak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez