Törökország barátkozna, de nem fizet

Törökország bocsánatot kért Moszkvától, de nem tervez kártérítést fizetni a tavaly novemberben lelőtt orosz vadászgép után – mondta Binali Yildirim török miniszterelnök kedden Ankarában, a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.

Oroszország a kétoldalú kapcsolatok normalizálását az incidens miatti hivatalos bocsánatkéréshez és kártérítéshez kötötte.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn levelet intézett Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, amelyben részvétét és – a moszkvai igénynek megfelelően – Ankara készségét fejezte ki az orosz fél által elszenvedett fájdalom és veszteség enyhítésére.

Hozzátette: a török állampolgárral (a szélsőséges nacionalista Szürke Farkasok szervezethez tartozó Alparslan Celikkel) szemben, akinek köze volt az orosz pilóta halálához, bírósági vizsgálat indult. Leszögezte továbbá, hogy Törökországnak sohasem állt szándékában lelőni egy orosz gépet. Az üzenetben fontosnak tartotta nyomatékosítani azt is, hogy Oroszország baráti ország és stratégiai partner. Kiemelte: Ankara kész mindent, amit csak lehet, megtenni a hagyományosan baráti kapcsolatok helyreállítása érdekében.

Valentyina Matvijenko, az orosz Szövetségi Tanács (parlamenti felsőház) elnöke szerint az üzenet megfelelő alap lehet a kétoldalú kapcsolatok rendezéséhez. Úgy vélte: a bocsánatkérés bár megkésett, jobb később, mint soha. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a feszült viszony nem normalizálódik egyik napról a másikra.

Yildirim beszédében hangoztatta: Törökország számára az a legfontosabb, hogy jó kapcsolatot ápoljon a Fekete-, valamint a Földközi-tenger partján fekvő összes állammal. A török elnöki hivatal kedden közölte: Erdogan és Putyin szerdán délben telefonon egyeztet egymással.A két ország viszonyában komoly lehűlés következett be, miután a török légierő tavaly november 24-én – légtérsértésre hivatkozva – lelőtt egy Szíriában harci szolgálatot teljesítő orosz katonai repülőgépet. Az egyik orosz pilóta életét vesztette. Az incidens nyomán Moszkva gazdasági és vízumügyi szankciókat vezetett be Ankara ellen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez