Merényletet hiúsítottak meg egy Air France-gép ellen

Benzinnel teli flakonnal és több doboz gyufával ment fel a fedélzetre egy Sierra Leone-i férfi, hogy az utasteret lángba borítsa – írja az AFP.

Az incidens még június 24-én történt, Sierra Leone legnagyobb repülőterén, Freetownban. A történtekről azonban csak most szerzett tudomást a világsajtó.

A gépre felszálló férfit Ibrahim Kanu-nak hívják, útlevél és beszállókártya nélkül sikerült feljutnia az Air France repülőgépére, amely Párizsba tartott volna. A férfit a többi utassal együtt busszal szállították a repülőhöz. Érdekes módon a repterén senkinek sem tűnt fel, hogy egy benzinnel teli flakon, több doboz gyufa és öngyújtó volt nála.

Kanunak állítólag a reptérre egy utasoktól elzárt területén sikerült bejutnia, amit csakis a személyzet használ, majd innen sikerült felszállnia arra a buszra is, amely az utasokat szállította a repülőgéphez, és egy Airbus A330-200-as lehetett.

Arra viszont még senki sem adott magyarázatott, hogy a férfinak mégis hogyan sikerült kikerülnie az összes ellenőrző pontot, észrevétlenül bejutnia a reptérre és túljárnia a biztonsági szolgálat embereinek az eszén.  A reptér biztonságáért egy brit magáncég, a Westminster Group felel. A cég viszont nem volt hajlandó nyilatkozni a súlyos incidensről, amely egyébként számos kérdést vett fel, és komoly aggodalmakra ad okot.

Végül Idrissa Fofanah, az Airport Authority igazgatója volt az, aki megszólalt az ügyben. Ő is csak annyit mondott, hogy a történtek után megszigorították a biztonsági intézkedéseket, de részletekbe már nem bocsátkozott.

A férfit egyébként letartóztatták és bíróság elé állították.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez