Jó hír – csökkenni kezdett az ózonlyuk mérete

Íme egy jó hír azoknak, akiknek fontos a környezet és a Föld sorsa. A kutatók szerint az ózonrétegen tátongó hatalmas lyuk elkezdett „begyógyulni”.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói azt mondják: az Antarktisz felett lévő óriási lyuk zsugorodik, és teljesen „be fog gyógyulni” 2050-re.

2016_1467359366

Reménysugár

Az ózonréteg megvédi a földet és lakóit a nap káros ultraibolya sugaraitól. Az ózonlyuk, melyet a környezetszennyezés okozott, veszélyezteti a Földet és rajta az életet. Egy nemrég közzétett kutatás szerint azonban a Föld elkezdte gyógyítani önmagát, ugyanis a lyuk mérete több mint 1,7 millió négyzetmérföldnyit zsugorodott 2000 óta. Most azt jósolják: teljesen el fog tűnni 2050-re.

Mit csinálunk jobban?

Az is kiderült, hogy a dolognak köze van ahhoz az 1987-es szabályozáshoz, mely betiltotta a klór-fluorkarbonos aeroszolokat (spray) és hűtőszekrényeket. „Már biztosak lehetünk abban, hogy amit a környezet védelmében teszünk, jó út ahhoz, hogy meggyógyítsuk a földet” – mondta Susan Solomon, az MIT professzora.

Az ózonlyukat először a brit tudósok fedezték fel, az 1950-es és 80-as évek között alakulhatott ki. Azóta csak nagyobb lett, a legriasztóbb méretét 2000-ben érte el, amikor 15 millió négyzetmérföldes volt.

ozone_world_avoided_1467359510

Megszabadultunk a káros molekuláktól, erre pedig most reagál is a bolygó” – tette hozzá Susan Solomon. Ez is egy jó példája annak, hogy ha teszünk a környezetért, akkor azt a Föld meghálálja.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez