Egyszer már megúszott egy balesetet a férfi, aki az önvezérlésű autók első áldozata

Az Egyesült Államokban 2014-ben 32 ezren haltak meg autóbalesetekben. Idén pedig megtörtént az első haláleset, amely során az egyik autó egy önvezető Tesla modell volt.

Joshua Brown még májusban ült autójában, egy Tesla Model S-ben, amikor belement egy másik járműbe, miközben a Tesla robotpilótára volt kapcsolva.

Amerikában százmillió mérföldenként hal meg egy ember közúti balesetben, a Tesla pedig 130 millió mérföldet tudhat maga mögött mostanáig. Korábban Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója arról beszélt, hogy a jövőben valószínűleg tilos lesz az embereknek autót vezetniük, mert egyszerűen túl veszélyes.

A Tesla közleményben búcsúztatta Brownt, aki rengeteg videót töltött fel szeretett autója működéséről az internetre, ezzel is segítve a gyártó munkáját. Elmondták azt is, hogy az önvezérlő autó megvételekor tisztázzák a vásárlóval, hogy a rendszer Béta-fázisban van és arra kérik őket, mindig tartsák kezüket a kormányon.

Az interneten eközben feltűnt egy videó, amelyet Brown töltött fel még korábban, ahol szintén veszélyes helyzetbe került, de itt időben reagált és átvette az irányítást az autótól. Ez a felvétel is mutatja, hogy bár minden nap egyre fejlettebb az önvezető technológia, nagyon fontos hallgatni a Teslára és állandóan odafigyelni arra, mi történik az autó körül.

 

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez