Az utcán jelezték az ukránok, hogy nem akarják a dupláját fizetni a gázért

A rezsiemelés ellen és igazságos munkabérekért tüntettek szerdán az ukrán szakszervezetek aktivistái a kijevi kormány épülete előtt.

Helyszíni becslések szerint a megmozduláson 5-12 ezren vettek részt. A szakszervezetek képviselői egyebek mellett kifejezték, hogy nem értenek egyet a kormány rezsitámogatási rendszerével, továbbá augusztus 1-jétől legalább 15 százalékos általános béremelést, október 1-jétől pedig a garantált minimálbér háromezer hrivnyára, azaz mintegy 34 500 forintra való emelését követelik.

A minimálbért a pénzügyminisztérium honlapján található információ szerint május 1-jétől emelte meg a kormányzat öt százalékkal havi 1450 hrivnyára, azaz körülbelül 16 500 forintra. A tárca december 1-jétől tervezett be újabb – 7,5 százalékos – minimálbér-emelést. A szakszervezetek országos sztrájkot helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket. A demonstráció közben Volodimir Hrojszman miniszterelnök tárgyalt a szakszervezetek vezetőivel. Dmitro Sztoljarcsuk, a miniszterelnök sajtótitkára a találkozó után a sajtó képviselőinek azt mondta, hogy a megbeszélés “gyümölcsöző” volt, és a felek “közös nevezőre” jutottak. Kora délutánra a demonstráció véget ért, atrocitásokról nem érkezett jelentés.

Az ukrán kormány május 1-jétől emelte piaci szintre, azaz nagyjából a duplájára a földgáz árát, amit egyben egységessé tett minden fogyasztó számára. A gáz ára így – a különböző tarifákkal és áfával együtt – ezer köbméterenként 6879 hrivnyára (több mint 75 ezer forintra) nőtt. Július 1-jétől a gázáremelés miatt a melegvíz- és távhőszolgáltatás díja is jelentősen, szintén a korábbinak közel a duplájára emelkedett. Március 1-jétől a lakossági áram fogyasztói árát emelte meg a kormány 25 százalékkal. Szeptember 1-jétől pedig újabb áramdíjemelés várható.

Hrojszman a napokban biztosította az ország lakosságát afelől, hogy a megemelt rezsiköltségek az emberek összbevételeinek legfeljebb 15-20 százalékát vihetik el, s az alacsonyabb jövedelműeknek az állam támogatást fog nyújtani, ennek formája azonban egyelőre nem ismert.

A miniszterelnök korábbi nyilatkozataiban élesen bírálta a szociális támogatások eddigi rendszerét. Szavai szerint a gázár állami dotációja révén dollármilliárdok tűntek el a költségvetésből. A szociális rászorultság alapján nyújtott árkedvezménnyel elkövetett visszaélések miatt a miniszterelnök számításai alapján évi egymilliárd dollár, a független ukrán állam fennállása alatt pedig összesen mintegy 53 milliárd dollár veszteséget szenvedett az állam.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez