Kadhafi kedvenc fia, az egykori trónörökös szabad

Szaif al-Iszlám Kadhafi, aki apja rendszerének kulcsembere volt, immár szabad – így értesült több forrásból is a francia sajtó. Apja halála után Szaif al-Iszlám Kadhafi a nevezetes zintani milícia fogságába került.

Ők jól ismerték a trónörököst, hiszen Kadhafi elitkatonái közé tartoztak korábban. 2011 óta őrizték az Iszlám kardját – ezt jelenti a Szaif al-Iszlám -, akitől elsősorban azt akarták megtudni: hol van a Kadhafi-vagyon külföldön? A Kadhafi család vagyonát 40-50 milliárd dollárra becsülték akkor, amikor a diktátort agyonverték ellenfelei 2011-ben. A pénz hollétéről biztosat állítólag csak a kedvenc fiú, a család kincstárnoka, Szaif al-Iszlám tudott. Mindenesetre ő volt az, aki azt állította: 5 millió euróval támogatták Sarkozy választási kampányát Franciaországban. Sarkozy természetesen cáfolt, de valamiért azért megengedte, hogy Kadhafi felüsse a sátrát Párizsban. Miután a kínos bejelentés elhangzott, Sarkozy a Kadhafi ellenes harc élére állt. Ő volt az első külföldi államfő, aki Bengáziba látogatott a forradalmi időkben.

Szaif al-Iszlám Kadhafit természetesen a hágai Nemzetközi Törvényszék is kereste. Líbia azt válaszolta: nem tudjuk kiadni, mert Zintan milíciája őrzi Kadhafi fiát. Ez az őrizet állítólag nem is volt oly szigorú. Miután a kihallgatások során Szaif al-Iszlám megadott néhány számlaszámot, sorsa kedvezőbbé vált. Újra megnősülhetett és szép házat kapott Zintanban. Állítólag van egy hároméves kislánya.

Van persze a dolognak egy szépséghibája: nem hagyhatja el Zintant! Szabadsága tehát némiképp korlátozott, de nem kizárt, hogy a jövőben ez változni fog. Függ ez a jogi helyzettől is. Szaif al-Iszlám Kadhafit több társával együtt a bíróság tavaly júliusban halálra ítélte. Az ügyvédek fellebbeztek. A Legfelső Bíróság még nem döntött. Az is gond, hogy Libiában kicsit sok az egymással is harcban álló hivatalos hatóság.

Értesülések szerint az orosz diplomácia mind nagyobb szerepet játszik Líbiában. Kalifa Haftar tábornok, a mérsékelt erők vezére nemrég Moszkvában járt, éppúgy, mint előtte és utána sok líbiai vezető. Ő azt hangsúlyozza, hogy Iraktól eltérően Líbiában a hadsereg tisztjei nem álltak az Iszlám Állam mögé. Ezért az nem jelent olyan nagy fenyegetést, mint Irakban vagy Szíriában. Talán Szaif al-Iszlám Kadhafinak is jut majd némi szerep abban, hogy Líbia újra valamiféle egységes államot alkosson, hiszen jelenleg nem más, mint egymással küzdő törzsi milíciák vadászterülete. Zintan milíciája most egy kis szabadságot adott Kadhafi egykori trónörökösének, Szaif al-Iszlámnak…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez