Újabb önvezető Teslával szenvedtek balesetet

A Teslának köszönhetően egyre szélesebb körben terjednek el az úgynevezett “önvezető” autók, azonban egy nagyon fontos dolog sokszor nem kerül bele a hírekbe: a jelenlegi technológiával csak és kizárólag emberi felügyelettel használható az “autópilóta” opció.

Egy újabb Tesla Model X szenvedett balesetet, ezúttal Montanában. Ez immár a harmadik eset, amely során valódi veszélyt jelentett az autópilóta-mód az autóban ülőkre (korábban írtunk arról, hogy egy férfi meg is halt, amikor Teslájával ütközött). A média azonban sokszor elfejti megemlíteni, hogy az önvezető kocsikat gyártó cég többször és nyomatékosan figyelmezteti az utasokat arra, hogy emberi felügyelet nélkül életveszélyes lehet autópilótára kapcsolni.

Szerencsére ezúttal senki sem sérült meg a balesetben. Az autót vezető férfi és utasa ép bőrrel megúszták az egészet, az ütközés azonban elég komoly volt ahhoz, hogy leváljon a kocsi egyik kereke.

A Tesla sajtóosztálya elmondta, hogy többször is figyelmeztetik a béta-fázisban lévő önvezető módot használó felhasználókat, hogy az autópilóta funkció elsősorban a tisztán jelölt, egyenes útszakaszokon (tehát többnyire az autópályán) használható biztonságosan, de ilyenkor is elengedhetetlen, hogy állandóan figyeljünk az útra és az autóra.

Mivel a Tesla állandóan gyűjti minden egyes autója útadatait, könnyen meg tudták azt is mondani, hogy a sofőr nem fogta a kormányt és nem vette át a jármű irányítását – még akkor sem, amikor a szoftver erre figyelmeztette.

Bár nem elhanyagolható, hogy most már három baleset is köthető a Tesla nevéhez, nem szabad elfelejtenünk, hogy a cég nem árul zsákbamacskát: az automata pilóta funkció fejlesztés alatt áll, és bármikor megkérheti a vezetőt, hogy vegye át az irányítást – innentől kezdve pedig a figyelmetlen sofőr hibája, ha nem teszi meg időben.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez