Bárhova lezuhanhat a kínai űrállomás

Kína első űrállomása irányíthatatlanná vált, és bármikor lezuhanhat a Földre – írja az India Times.

2011-ben Kína fellőtte az első saját űrállomását, a Tienkung-1-et, mely 1630 napnyi szolgálat után beszüntette adatszolgáltatását. A viszonylag kis méretű űrállomás nem volt alkalmas tartós űrbeli tartózkodásra. A tervek szerint irányított körülmények között fog kényszerleszállást végrehajtani az óceánban, nagy része a légkörbe érve pusztul el.

Egy csillagász azonban a News Australiának adott interjújában elmondta, hogy az állomás bármelyik pillanatban lezuhanhat. Az amatőr műhold-nyomkövető Thomas Dorman azt mondta a Space.com-nak, hogy követte a modul útját, és észrevette a problémákat. Szerinte a Földre érkezést nem lehet majd irányítani, egyszerűen le fog zuhanni az űrállomás.

„Ha igazam van, Kína az utolsó pillanatig várni fog, hogy tudassa a világgal, hogy probléma van az űrállomással” – mondta. „Félő, hogy a modul darabjai lakott területen fognak becsapódni, s nem az óceánban. Kína nem mond semmit, ez az igazán félelmetes” – tette hozzá.

„Az, hogy Kína hallgat a témáról, azt jelenti, hogy a modul szabadesésben van. Ez arra enged következtetni, hogy egyáltalán nem irányított a landolás. Ennek súlyos következményei lehetnek”- mondta Dean Cheng egy amerikai alapítvány tudományos főmunkatársa.

Az Egyesült Államok korábban elutasította Kína kérelmét, mely szerint közre kívánt működni a Nemzetközi Űrállomáson, mert nem kívánta megosztani technológiáját a gazdasági és politikai ellenfél Kínával. Ezért Kína önállóan fogott neki űrállomást építeni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez