Halálra késeltek egy keresztény férfit Egyiptomban

Személyes vita váltotta ki a gyilkos indulatot.

A halálos kimenetelű incidens Minya kormányzóságában, Tahna al-Gabal településen történt. A helyi rendőrség azt közölte, hogy egy muszlimokból álló banda két kopt keresztény pap családját támadta meg. A muszlimok késekkel és botokkal estek a keresztényeknek. Egy 27 éves férfit, Fam Khalafot halálra késelték, apját pedig súlyosan megsebesítették. A helyi rendőrség négy személyt tartóztatott le a gyilkosság után, részleteket azonban nem árult el a vitáról, ami Fam halálát eredményezte. A 27 éves férfi temetésére a település valamennyi kopt kereszténye kivonult, később a helyi templom előtt gyűltek össze, tüntettek a történtek miatt.

Abu-Yacoub településen is súlyos atrocitás érte a kopt keresztény közösséget, ahol muszlimok felgyújtották a házaikat. Az indulatokat állítólag az váltotta ki, hogy a koptok meg akartak szüntetni egy óvodát, amit templomként akartak használni. Az egyiptomi hatóságok ott 14 embert tartóztattak le.

A kopt keresztények Egyiptom lakosságának 10 százalékát teszik ki. Többségük az ország déli vidékein él. A koptok a jelenlegi elnök, Abdel Fattáh esz-Szíszi fő támogatói közé tartoznak, teljes mértékben támogatták Mohammed Murszi iszlamista elnök 2013-as megbuktatását. A puccs óta azonban változatlanul újabb és újabb atrocitások érik a kopt keresztényeket. Több helyen a templomaikat felgyújtották, üzleteiket kirabolták, otthonaikat pedig lerombolták. Az elmúlt években sok kopt keresztény az országot is elhagyta.

 

kép:today.ng

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez