Videót tett közzé az Iszlám Állam a németországi fejszés támadóról

Állítólag a Würzburg mellett egy vonaton elkövetett baltás-késes támadás elkövetőjéről készített videofelvételt tett közzé kedden az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet propagandaoldala, az Amak – jelentette a szélsőséges weblapokat figyelő SITE központ.

A két perc húsz másodperces felvétel Muhammad Rijadként azonosítja a 17 éves, afgán támadót.

A képsorokon megjelenő férfi “a Kalifátus katonájaként” beszélt magáról, és azt mondta, “szent akcióba kezd Németországban”, miközben a kezében lévő kés használatával fenyegetőzött. Ezen felül arra szólította fel az IÁ híveit, hogy akik nem tudnak a “Kalifátus” területére utazni, azok saját országukban öljenek meg “hitetleneket”.

“Elmúlt az az idő, amikor ti az országunkba jöttetek, hozzánk intézett kérdés nélkül megöltétek asszonyainkat és gyerekeinket (…) Így Isten segítségével minden utcán, minden faluban, minden városban és minden repülőtéren támadás fog érni benneteket (…) Láthatjátok, hogy az országotokban, a házatokban éltem. Isten segítségével, saját házatokban fogalmaztam meg ezt a tervet. És Isten segítségével, saját házatokban foglak benneteket lemészárolni” – mondta a felvételen megjelenő fiatal pastu nyelven.

A felvételt néhány órával azután hozta nyilvánosságra az Amak, hogy a szélsőséges csoport jelentkezett az öt sebesülttel járó támadás elkövetőjeként.

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter korábban a nap folyamán azt mondta, a nyomozás első megállapításai alapján semmi nem utal arra, hogy a fiatal kapcsolatban állt volna iszlamista hálózatokkal.

A német belügyminisztérium közleménye szerint a felvételt a tárca és a szövetségi hatóságok is ismerik, vizsgálata pedig még nem zárult le.

A nyomozást irányító ügyész, Erik Ohlenschlager Würzburgban sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: “létezik egy videó, meg is van nekünk”, de előbb azonosítani kell a rajta szereplő embert, majd elemezni kell kijelentéseit. Ezért egyelőre várni kell arra, hogy milyen eredményeket hoz a nyomozás.

Fotó: youtube

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez