Tonnaszám hever a szemét a Himalájában – de most összeszedték

Egy 25 fős csoport felment a Himalájába, és összeszedett több mint 2 ezer kiló szemetet, amit gondatlan turisták hagytak a hegyekben.

A fölháborodott csoport úgy döntött, hogy expedíciót indít egy 53 kilométeres szakaszon, és szemetet szed népszerű turistaútvonalakon és táborokban. Az akció Indiában több mint két hónapig tartott a Roopkund tó közelében. Ezalatt önkéntesek 266 zsák szemetet gyűjtöttek, amit derekukra kötve, vagy öszvérrel szállítottak el. Más szállítási mód nem volt. Ezeket a táborokban szelektálták, külön szedték a biológiailag lebomló és nem lebomló anyagokat, valamint az üveget, mielőtt a közeli Dehradun városi hulladéklerakóba vitték. Két hónap alatt 2127 kiló szemét gyűlt össze.

indiahikes2_1469012581

Az Indiahikes nevű szervezet nem először szervez szemétgyűjtést a Himalájában. 2008 óta számos expedíciót indítottak több mint 6 államban és Nepálban is.

„Úgy látjuk, hogy a hegység egyre szennyezettebb, ezért döntöttünk úgy, hogy összefogunk. Egyszerre túrázunk és szemetet szedünk” – mondta az egyik résztvevő.

„Mindannyiunknak ugyanaz a célja: megmenteni a Himaláját” – mondta egy másik.

indiahikes_1469012489

A rengeteg hulladék a hegyekben sok kárt okozhat. Vagy a patakokat szennyezi, vagy ott rothad, ahol hagyták. A „zöld utak” szervezet munkatársai folyton arra kérik a túrázókat, hogy lehetőleg lebomló dolgokat vigyenek magukkal a hegyekbe.  A csoport egyébként kidolgozott egy új módszert az emberi ürülék kezelésére is: az ddiginél mélyebb gödröket ásnak.

„A konyhai hulladékot és a szarvasmarha vagy öszvér-takarmányt komposztra használjuk. A biológiailag nem lebomló szemetet pedig elszállítjuk” – mesélte egy, a programot támogató túravezető.

A csoport a környékbeli falvakban is igyekszik elősegíteni, hogy a Himalája megtisztuljon. A helyi iskolákba is ellátogatnak, hogy a szemetelés káros hatásairól beszéljenek.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez