Egyre súlyosabb harcok dúlnak Maliban, veszélyben a békemegállapodás

Legkevesebb 20-an meghaltak és 40-en megsebesültek a legutóbbi harcokban Maliban.

Két napig tartó, rendkívül heves összecsapásokra került sor Észak-Mali legnagyobb városában, Kidálban, ahol két fegyveres milícia uralja a várost, miközben az ENSZ békefenntartói is itt állomásoznak. A tuaregek és a kormánypárti Gati milícia csaptak össze a város teljes ellenőrzéséért.

Helyi segélyszervezetek, köztük a Vöröskereszt jelezték, hogy legkevesebb 20 ember vesztette életét és 40-en megsebesültek. A sérülteket a helyi kórházba szállították, sokuknak az állapota azonban válságos, ezért félő, hogy a halálos áldozatok száma növekedni fog – mondta egy helyi orvos a Reuters hírügynökségnek.

A harcoknak végül azután lett végük, miután a kormányközeli Gati milícia visszavonult a városból. Közben a bamakói kormány arra kérte a szemben álló feleket, hogy azonnal szüntessék be az ellenségeskedést, mert különben veszélybe kerül a békemegállapodásban foglalt feltételek és kötelezettségek teljesítése, illetve azoknak a hatályba helyezése.

A városban állomásozó ENSZ békefenntartó misszió, a MINUSMA is elítélte a harcokat, viszont nem avatkozott be. A sűrűn lakott negyedekbe azonban kéksapkásokat vezényeltek ki, hogy biztosítsák a civilek biztonságát. A térségben állomásozó franciák közben helikopterekkel segítik a kéksapkások munkáját.

Közben a tuareg harcosok jelezték, hogy a város jelenleg teljes mértékben az ő ellenőrzésük alatt áll. A Gati milícia azonban közölte, hogy nem vonult vissza ténylegesen, rendezi sorait és ismét megkíséreli a tuaregek kiűzését Kidálból.

 

kép:beforeitsnews.com

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez