Imám: a barátomat gyászolom a meggyilkolt katolikus papban!

Késsel vágta el egy fanatikus iszlamista terrorista Jacques Hamel atya torkát a templomban – a szimbolikus tettet az Iszlám Állam felhívására hajtotta végre. Az Iszlám Állam ugyanis vallásháborút akar kirobbantani mindenütt a világon. Ezért Francois Hollande elnök szerdára összehívta Franciaország egyházainak tanácsát. Ebben a fontosabb keresztény irányzatok (katolikusok, protestánsok és ortodoxok) mellett ott vannak a muzulmánok, a zsidók és a buddhisták is.

Az egyházak között általában jó a kapcsolat Franciaországban, és épp ezt akarja megbontani az Iszlám Állam. Saint André de Rouvray esetében a katolikus egyház volt az, mely földet adott a muzulmánoknak, hogy legyen hol mecsetet építeniük. A most meggyilkolt katolikus pap együtt ült a vallási vegyes bizottságban a muzulmán imámmal. A mecsetben ezért is nagy a felháborodás a gyilkosság miatt.

Az Iszlám Állam azonban épp arra törekszik: harcoljanak egymással a különböző vallások hívei! Ez a stratégia a Közel-Keleten és ezt akarják megvalósítani Európában is. A Dabiq című iszlamista lap arra szólította fel az Iszlám Állam európai híveit, hogy szüntessék meg a szürke zónákat! Ezen ők azt értik, hogy az Európában élő muzulmánok az igaz hit és a hitetlenség között egy szürke zónában helyezkednek el. A szörnyű merényletekkel azt akarják elérni, hogy az európai muzulmánok is a dzsihád útját válasszák.

Franciaországban már több templom ellen is terveztek iszlamista terrorakciót, de a rendőrség ezeket sikeresen meghiúsította. A leghíresebb az a tervezett akció volt, mely Párizsban a Sacré Coeur székesegyház ellen irányult. Most az idős Jacques Hamel atya a világsajtó címoldalára került. Barátja, a helyi imám ezt mondta róla: az egész életét másoknak adta.

Fotó: http://blogs.spectator.co.uk/

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez