Rendőröket küld az ENSZ Burundiba

Az erőszak megfékezése és az emberi jogok tiszteletben tartása miatt küldenek rendőri egységeket a politikai krízisben lévő apró közép-afrikai országba.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa támogatja azt a francia javaslatot, amely több mint 200 rendőrt vezényelne Burundiba, hogy helyreállítsák a rendet. A rendőrök egy évig maradnának a forrongó országban, ahol azután törtek felszínre az indulatok, miután Pierre Nkurunziza elnök minden politikai játékszabályt felrúgva, harmadszorra is újraválaszttatta magát, vitatott körülmények között. Az elnök ellen egy sikertelen puccskísérletet is végrehajtottak, azóta a hatalom minden eszközt bevet az ellenzék elnyomása érdekében. Az április választások óta egyébként több mint 400-an haltak meg és legkevesebb 200 ezer ember menekült el az országból. A burundi vezetés egyébként nem támogatja az ENSZ tervét, de korábban jelezte, hogy 50 rendőrt kész befogadni az országba.

Az ENSZ BT-ben sokan attól tartanak, hogy a vegyes etnikumú országban ismét kitör a polgárháború, ha nem sikerül mielőbb rendezni a krízist, ami Nkurunziza elnök okozott. A 2000-es években ugyanis több százezren haltak meg a hutuk és tutszik között dúló háborúban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez