Roncsteleppé vált egy fesztivál parkolója Portugáliában – több száz kocsi égett ki

Egy népszerű nemzetközi táncfesztiválon 422 autó égett ki a szabadtéri parkolóban, a tűz miatt pedig mintegy 4 ezer embert kellett evakuálni a kelet-portugáliai Castelo de Vide településen – számolt be a történtekről a nemzetközi sajtó csütörtökön.

A szakértők még vizsgálják, hogy mi okozta tüzet szerda délután, az első feltételezések szerint az egyik autóban rövidzárlat keletkezett és kigyulladt, a lángok pedig az erős szél miatt átterjedtek a többi ott parkoló gépkocsira.

A károsultak között látogatók, fellépők és szervezők is vannak, akik tehetetlenül nézték végig, ahogy járműveik kiégnek. Az idén húsz éves Andancas fesztivál szervezői a rendezvény közösségi oldalán mondtak köszönetet a hatóságoknak és az önkénteseknek, akik pillanatok alatt biztonságos helyre tereltek több ezer embert, így senkinek sem esett baja. Emellett türelmet kértek mindenkitől, amíg a hatóságok kiderítik, hogy pontosan mi is történt. A károsultak ugyanitt azt üzenték, hogy jelentkezzenek illetve vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal.

A tűz miatt ideiglenesen felfüggesztett fesztivál csütörtökön folytatódik, vasárnapig összesen 40 ezer látogatóra számítanak.

lQ7sVj8

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez