Olimpikonokat felveszünk!

Ez a hirdetés olvasható a Visa honlapján. A cég szerint nemcsak PR-fogásról van szó: csakugyan komolyan gondolják, hogy olimpiai és paralimpiai sportolóknak állást adnak Rió után. Az EY könyvelő és tanácsadó cég, melyet korábban Ernst and Young néven ismertek, bejelentette: Rió után kilenc olimpikont alkalmaznak.

A sportolók többsége számára ez nagy lehetőség, hiszen a szupersztárokon kivül a többség egyáltalán nem áll túlságosan jól anyagilag. Simone Biles és Michael Phelps a két nagy kivétel. A többiek szinte gyerekkoruktól a sportra koncentráltak, és nemigen tudják, hogy mi lesz utána. Általában edzők vagy televíziós kommentátorok lesznek. Ez nem nagy üzlet. Ráadásul a sportolók többsége képzetlen a pénzügyekben. Egy pályakezdő fiatal Amerikában azonnal gondolkodik a nyugdíj-előtakarékosságon és a befektetéseken. A sportolók általában csak akkor eszmélnek rá ezeknek a fontosságára, amikor befejezik pályafutásukat – olvasható a Bloomberg cikkében.
Ebben akarja őket segíteni az EY tanácsadó cég, amely olimpikonokat toboroz ehhez a programhoz. A nők különösen nehéz helyzetben vannak – magyarázza a cég globális alelnöke, aki korábban maga is női kosaras volt. A szebbik nem még ma is kevesebbet keres a sportban, ezért az olimpiai érmek ellenére egyáltalán nem dúsgazdag. Nekik akar segíteni a Visa is, mely egy volt jéghokisztárt alkalmaz erre a célra. Persze mindez jót tesz a cégek hírnevének is. Arról nem is beszélve, hogy a sportolók különösen motivált emberek, tehát jó munkavállalónak számítanak.
A sport szponzorálása régi amerikai gyakorlat, de az olimpiai sportágak nemigen profitálnak belőle. A Nike óriási pénzeket költ például az NBA sztárjaira. Kevin Durant 300 millió dolláros reklámszerződéssel rendelkezik. Lebron James pedig állítólag egymilliárd dollárossal. Ilyen pénzekről az úszók vagy az atléták többsége nem is álmodhat – esetleges aranyérme ellenére sem. A Home Depot nevű, lakáskarbantartásra szakosodott cég korábban próbálkozott sportállásokkal. A sportolók teljes fizetést kaptak és extra szabadságot, miközben idejük nagy részét a sportpályán töltötték. Aztán ez a program szépen csendben befuccsolt…
Nagyon nehéz ugyanis megmondani, hogy egy olimpiai aranynak mekkora a reklámértéke. Az egyik legjobban szponzorált sportág, a golf nagy sztárjai jelentős részben nem is mentek el Rióba. Arra hivatkoztak, hogy félnek a Zika vírustól. Valójában számukra nem lett volna elég jó üzlet az olimpia. Lebron James is lemondta a szereplést Rióban, mondván, hogy fáradt. A sport és a pénz viszonya az olimpia miatt sem változik meg. A nagy pénzeket nem az olimpikonok keresik. Ezért várják őket tárt karokkal a pénzügyi tanácsadók, hogy megmondják nekik: hogyan lehet pénzt csinálni a riói érmekből Amerikában.
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez