Trump az afroamerikaiakat próbálja megnyerni

Donald Trump helyi idő szerint kedden, késő este elmondott beszédében az afroamerikai szavazók támogatását kérte Wisconsin államban.

A republikánus elnökjelölt West Bend városkában beszélt, amely egyórányira esik Milwaukee városától, amelynek lakói nagyon nagy arányban feketék, és az elmúlt napokban erőszakos tüntetések színhelye volt. Trump azt állította, hogy a Demokrata Párt “kudarcot vallott és elárulta” az amerikai feketéket, elnökjelöltjükről, Hillary Clintonról pedig azt mondta, hogy álszent, amikor a kisebbségi csoportok szavazataira vadászik, mert “csak szavazatokat lát bennük és nem embereket, akik jobb jövőt érdemelnek. A demokraták eddig készpénznek vették, hogy övék a fekete amerikaiak voksa, de ennek meg kell változnia!” – fogalmazott Trump.

Azokban a városokban, amelyeket demokrata párti politikusok irányítanak – ilyen Milwaukee, Baltimore vagy a szövetségi főváros, Washington is -, mélyült a szegénység és több lett a bűncselekmény – mondta. Trump munkát, lehetőségeket, biztonságot és mindenki számára egyenlő esélyeket ígért elnökké választása esetére. “A bűnözés és az erőszak támadás a szegények ellen, és ezt egy Trump-kormányzat nem fogja elfogadni” – jelentette ki.

Trump hangsúlyozta, hogy szerinte azok támadják őt, akik eddig rosszul vezették az országot, nem tettek az emberek életkörülményeinek jobbításáért, és egyik vesztes háborúból a másikba vitték az Egyesült Államokat. “Itt az ideje, hogy olyan vezetése legyen az országnak, amely azt vallja, hogy első Amerika” – mondta Trump.

Megismételte korábbi beszédeiből ismert néhány ígéretét: például a NAFTA (az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény) újratárgyalását, vagy a Kínával fennálló kereskedelem kiegyensúlyozását. Érintette a bevándorlás ügyét is. Azt mondta: mindenkit elfogad, aki tiszteli az amerikai alkotmányt, beilleszkedik és “szereti az országot”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez