Neymar – 100% Jézus

A brazil csodacsatár ezt a szalagot tette fel a homlokára röviddel azután, hogy csapatával elnyerte az első olimpiai aranyérmet.

Neymarnak döntő szerepe volt a sikerben. Ő lőtte a csapat egyetlen gólját a döntetlenre végződött mérkőzésen, majd pedig ő rúgta be a győztes tizenegyest is a németeknek. A brazil győzelem annál is édesebb, mert azokat a németeket sikerült legyőzni, akik két évvel korábban megalázták Brazíliát a foci vb idején. Belo Horizonte városában 7-1-re győzött a német válogatott, mely később világbajnok lett.

Neymar akkor nem játszott, mert sérült volt. Most úgy érzi, hogy elégtételt vett, és ebben Isten ujját látja. Engem az Isten mindig megsegített – nyilatkozta korábban a helyi sportlapban. Elmondta: amikor csak teheti, akkor felkeresi azt a kis baptista templomot, ahova gyermekkora óta jár.

A 100% Jesus feliratot nem most először viselte Neymar. Amikor tavaly a Barcelona megnyerte a BL-t Berlinben a Juventus-szal szemben, akkoris előkerült a 100% Jesus felirat. A FIFA is foglakozott az üggyel, mert sokan úgy érezték: Neymar valamiféle hittérítést folytat, és ennek nincs helye a focipályán. A hivatalos fotókon azután nem is mutatták a 100% Jesus feliratot, melyet most ismét viselt Neymar, miután megszerezte Brazíliának első olimpiai aranyérmét labdarúgásban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez