Bányászok öltek meg egy miniszterhelyettest Bolíviában

Elrabolták és meggyilkolták a sztrájkoló bányászok a belügyminiszter helyettesét – közölte a bolíviai kormány.

Rodolfo Illanest és testőrét egy úttorlasznál fogták el csütörtökön a fővárostól, La Paztól délre, Pandurónál. A főnöke, Carlos Romero miniszter szerint minden jel arra mutat, hogy brutális módon és gyáván végeztek vele. A La Razon című lap a védelmi miniszterre hivatkozva arról ír, hogy agyonverték. A holttestét még nem sikerült elhozniuk a hatóságoknak.

Amíg fogva tartották, a politikus azt mondta a bolíviai rádiónak, hogy a bányászok az elengedése fejében azt követelik, tárgyaljon a kormány újra velük az őket érintő új törvényekről. A bányászok már kedd óta blokkolják az autópályát Pandurónál, ahol az emberrablás történt.

Az országos szövetségük, amely valaha Evo Morales elnök szoros szövetségese volt, határozatlan idejű tiltakozást hirdetett, miután a korábbi egyeztetések kudarcba fulladtak. Több bányászati engedély kiadása és szakszervezeti jogaik bővítése mellett azt is követelik, hogy dolgozhassanak magáncégeknek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez