Bezárt a gázai állatkert – az állatok külföldi gyógykezelésre utaztak

Összesen 15 állatot szállítottak az erezi átkelőn át a Gázai-övezetből Izraelbe, Jordániába és Dél-Afrikába. A Négy Mancs nemzetközi állatvédő szervezet vetett véget így a szenvedéseknek a gázai és izraeli hatóságokkal karöltve.

Egy tigris, négy majom, két strucc, egy szarvas, két teknős, két tarajos sül és egy pelikán indult útnak a hét közepén. Izraeli, jordániai és dél-afrikai állatparkok fogadták be őket. Nem ez volt a első ilyen transzfer, de ez volt az utolsó: már egyetlen állat sem maradt a Hán Junisz-i állatkertben.

Azért került sor a radikális lépésre, mert a gázai adminisztráció nem képes gondoskodni róluk – írja a Ma’an hírügynökség. Az elmúlt két évben már elvittek öt oroszlánt, lovakat és más állatkerti lakókat is. A körülmények tényleg elképesztőek voltak a gázai vadasparkban: sem tér, sem étel nem jutott az állatoknak, melyek közül többen el is pusztultak a palesztin-izraeli háborúkban. A Han Junisz-i állatkert éhségtől, stressztől és betegségektől kimúlt egykori lakók mumifikálódott vagy kitömött tetemeit rakta az élő állatok mellé.

hán junisz

Mióta 2007-ben a választások után a Hamász került hatalomra a Gázai-övezetben, Izrael katonai bojkott alatt tartja a területet. Magas a munkanélküliség, akárcsak a szegénységi mutatók. Három háború is volt azóta Izraellel, legutóbb 2014 nyarán. Az 51 napos akkori offenzívában legkevesebb 1462 palesztin civil halt meg az ENSZ adatai szerint, minden harmadik gyermek volt.

Ugyancsak az ENSZ állítja, hogy 2020-ra lakhatatlanná válhat a Gázai-övezet, 1,8 millió lakója végzetes szegénységbe süllyedhet a csaknem évtizedes izraeli blokád miatt, amely megbénította a gazdaságot. Ráadásul azoknak a házaknak az újjáépítését is jelentősen visszaveti, amelyek a 2014-es hadműveletben rongálódtak meg. Akkor körülbelül 75 ezer ember maradt fedél nélkül.

A most elszállított állatok sztárja, az egykor egy alagúton Egyiptomból becsempészett tigris Dél-Afrikában, a Lionsrock nagymacskamenhely 1000 négyzetméteres, pancsolótóval is ellátott kifutójában lelt otthonra a szűk gázai ketrec után, melyen egy másik tigris kitömött tetemével osztozkodott.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez