Az ország legédesebb hétvégéje

Szerencs valaha a csokigyártásról volt híres – nem is véletlen, hogy itt tartották meg, immár kilencedik alkalommal a nagy országos csokifesztivált. Csak éppen csokigyár nem volt már évek óta – már ez is megváltozott, újból van szerencsi csoki, nem is akármilyen.

Gombóc Artúr óta tudjuk, hogy a csokoládéból bármilyen forma, méret, kialakítás tökéletesnek modható, legyen az kerek, szögletes, gömbölyű  vagy akármi más.  És hol tudnák ezt jobban, mint Szerencsen, ahol a város neve évtizedeken át összeforrt a magyarországi csokigyártással. Ez – sajnos – nagyobb részt ma már történelem, hiszen  a rendszerváltással a szerencsi csokigyártás is mélyrepülésbe kezdett. Megmaradt azonban a szaktudás és a szerelem  – és a fesztivál.

A fesztiválon persze ma már nem csak csoki van, az egész család megtalálta ott a szórakozást magának. Voltak gyermekprogramok, sportnap a megyei iskoláknak, a kicsiknek volt csokoládé kalandpark, a kicsit nagyobbaknak voltak koncertek mai hazai sztárokkal, mint például az Ocho Macho, a még nagyobbaknak pedig olyan időtálló  zenével, mit az Omega.

IMG-20160829-WA0005

A legfontosabb azonban mégis a csoki – amely ismét visszatér Szerencsre.  Újjáéled ugyanis a Szerencsi Édesipari Zrt. Első igazán formabontó, de a magyar hagyományokba illeszkedő  termékük a Dobos-torta ízvilágát tükröző Dobos-csoki.  A cég új   tulajdonosa, a kiváló nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Balogh Sándor üzletember és Gálffi Dezső erdélyi csokoládémester közös erővel szeretnék felvirágoztatni a céget.

Olyan termékekkel szeretnének betörni a nemzetközi piacra, amelyek jól kiegészítik a hagyományos szerencsi termékpalettát, ugyanakkor jellegzetesen magyarok,  így különlegességnek számíthatnak a nagyvilágban. Nem a tömegtermékek piacát célozzák meg   – a multikkal versenyezni ott amúgy is lehetetlen lenne  – hanem minőségi kézműves termékekkel szeretnék meghódítani a nagyvilágot. A Dobos-csokiból már most készült tejcsokis, étcsokis és fehér csokis változat is.

 

IMG-20160829-WA0004 (1)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez