Okostelefont osztanak a gazdáknak – Pakisztánban

Pakisztánban mintegy 5 millió okostelefont osztanak szét helyi gazdáknak annak érdekében, hogy fejlesszék a mezőgazdasági technikák ismeretét – írja a BBC.

A Pandzsáb állami informatikai igazgatóság elnöke, Dr. Umar Saif azt közölte, hogy a mobilokat októberben kezdik el szétosztani a parasztok között.

„A gazdák a telefonjukon ingyenes értesítést kapnak majd például a növényvédő szerek használatáról” – mondta Dr. Saif. Nem csak Pakisztánban próbálják a gazdák ismereteit bővíteni okostelefonos technológiával. Hasonló projekt indult a közelmúltban Indiában és Kenyában is.

Hendrik Knoche, a dán Aalborg Egyetem kutatója maga is részt vett egy ilyen projektben. A cél az volt, hogy olyan okostelefon-felületet hozzanak létre, amit még azok a gazdák is tudnak használni Indiában, akik nem tudnak írni és olvasni. Knoche szerint Pakisztán lépése dicséretes, de hozzátette, hogy az információk eljuttatása a felhasználókhoz nehézségekbe ütközhet.

„Sok információ, melyekre valóban szüksége lenne egy mezőgazdasági termelőnek, nem található meg az interneten. Például az, hogy egy helyi kereskedő jó vagy rossz minőségű anyagokat árul-e”- mondta. Ennek ellenére Dr. Knoche vallja, hogy a kezdeményezés mindenképpen előnyös lesz.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez