Flashmob Afrikáért a Hősök terén – gyere te is!

A Magyar Afrika Társaság (AHU) augusztus 19-én ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. A következő hetekben izgalmas programokkal és szélesebb körben folytatódik az ünneplés. Az AHU 10 rendezvénysorozat holnap flashmobot tart a Hősök terén.

A héten indul az AHU 10 születésnapi programsorozata. Szeptember 9-én, pénteken közös lufifelengedéssel és emberekből megformázott Afrikával emlékeznek meg az AHU eddigi 10 évéről – természetesen afrikai hangulatban. A flashmobra holnap délután négytől szeretettel várnak mindenkit a Hősök terén!

A holnapi buli után rögtön szombaton folytatódik a születésnapi programsorozat Gödöllőn. A Belvárosi Napokon zenével, tánccal és standdal mutatják be Afrikát. Szeptember 16-án beszélgetéssel egybekötött filmklub lesz a budapesti Bálint Házban, a hónap végi Oktoberfesten pedig zenés-táncos családi napot rendeznek az Afrika faluban és Mr. President nagy koncertet.

ahu10_programujkicsi

Hogy milyen célkitűzésekkel is indult a Magyar Afrika Társaság tíz évvel ezelőtt, arról az alapítót, Balogh Sándort faggattuk egy korábbi interjúban, amelyet itt olvashat.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez