Kevesebb a zarándok Mekkában – lyuk a szaúdi kasszában

Szaúd-Arábia évek óta küzd az alacsony olajárakkal. Ezt részben azzal szeretné ellensúlyozni, hogy egyre több zarándokot fogad Mekkában. A Hadzs viszont visszaesést mutat: tavaly csaknem hárommillióan voltak a nagy zarándoklaton, az idén lényegesen kevesebben, 1,86 millióan. A külföldi zarándokok száma húsz százalékkal csökkent, a hazaiaké ötvennel.

Miért vannak kevesebben Mekkában, ahova életében egyszer minden hithű muzulmánnak el kell látogatnia? Az első nyilvánvaló ok Irán bojkottja. Szaúd-Arábia és Irán szembenállása a háborús frontokon és egy síita pap kivégzése a sivatagi királyságban oda vezetett, hogy idén nem jöttek zarándokok Iránból. Ráadásul Irán vallási vezetője szerint Szaúd-Arábia alkalmatlan a szent helyek védelmére. Tavaly több mint kétezer ember halt meg a Hadzs során – köztük irániak is. De hát Iránból a zarándokoknak átlagosan a hét százaléka érkezik normális időkben. Ekkora csökkenést tehát ez nem okozhat.

A másik ok a háború, illetve a polgárháború sok arab országban: Szíriában, Líbiában, Irakban, Jemenben, stb. Ebből az is következik, hogy nemcsak kevesebb a zarándok, de pénzük sincsen sok. Közben pedig Mekkában nem csökkennek az árak. A zarándokok jelentős részének úgy tűnik: a szent város datolyakereskedői éppúgy átverik őket, mint a szálláshelyek kiadói.

Mekka polgármestere ennek ellenére optimista – írja a Reuters hírügynökség. Elismeri, hogy az óriási építkezések miatt kicsit nehezebb most a vallásra koncentrálni Mekkában. De hogyha elkészülnek a nagy épületek, akkor jóval több zarándokot tud majd fogadni a szent város. 2020-ra a Hadzs célja a 3,7 millió zarándok, 2042-re pedig 6,7 millió. Ehhez persze béke is kellene a muzulmán világban, és ennek a körvonalai kicsit bizonytalanok – bár Szíriában hétfőtől tűzszünet van.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez