Japánban horgászott először az ember?

A világ legrégebbi horgait találták meg Japánban, Okinava szigetének egy barlangjában.

A kutatók szerint a horgok tengeri csiga házából készültek, 23 ezer évvel ezelőtt. A lelet alapján feltételezhető, hogy a halászati technológia sokkal korábban elterjedt, mint gondolták. Kutatók szerint Okinaván és a környező szigeteken mintegy 50 ezer évvel ezelőtt már éltek emberek, de nem tudták, hogy milyen módon alkalmazkodtak és hogy éltek túl – írja az scmp.com.

Pontos adatok nem állnak a rendelkezésünkre, melyek azt igazolnák, mikor alkalmazta az ősember először a horgot, hogy halásszon. Azonban az sejthető, hogy a cro-magnoni ember (i.e. 30-40. évezred) már használta. Az okinavai lelet talán igazolja, hogy már korábban is.

A kutatók, akik jelenleg is vizsgálják az horgokat, korábban úgy gondolták: a sziget erőforrásai nem tették lehetővé a hosszú életet itt. De a barlangokban állatok elszenesedett tetemeit is megtalálták, ami arra utal, hogy az emberek angolnát, békákat, halakat, madarakat és más kisemlősöket fogyasztottak. A barlangban ezen kívül emberi maradványokra is bukkantak, valamint kagylógyöngyökre, sőt valamitre, ami első ránézésre úgy néz ki, mint egy malomkő.

Az új bizonyítékok alapján jobban megtudhatjuk, milyen módon terjedt el a tengeri technológia a Csendes-óceán partján – írta a Nemzeti Tudományos Akadémia. Ráadásul úgy látszik, az emberek szezonálisan látogatták a szigetet, például ősszel, amikor a tarisznyarák nagyobb és finomabb volt. Ez képet ad az étkezési szokásokról az ősi korokban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez