George Clooney : miért támogatunk egy véreskezű és korrupt rendszert?

Stetson-kalapot visel a legszívesebben Dél-Szudán államfője, aki saját birodalmának tekinti hazáját. A külföldi segélyeket mindenekelőtt magára költi: luxuspaloták és magánrepülőgép-flotta áll a mindenható elnök rendelkezésére, miközben a nép nagy része éhezik.

Már ha sikerül életben maradnia: a vezérkari főnököt háborús bűnökkel vádolja az ENSZ. A hatalommal ellenséges törzsekkel szemben ugyanis a felégetett föld taktikáját alkalmazzák. A férfiakat megölik, a nőket csoportosan megerőszakolják. Mindez egy olyan jelentésből derül ki, mely két év tapasztalatait foglalja össze. A helyzet több, mint lehangoló, hiszen Dél-Szudán épp a Nyugat segítségével lett független 2011-ben. Nem kis szerepe volt ebben George Clooney-nak.
Hollywood kedvenc hősszerelmese elszántan kampányolt azért, hogy Szudán urai hagyjanak fel a keresztény kisebbség üldözésével. Clooney a Fehér Házban is járt ebben az ügyben. Nem csekély szerepe volt abban, hogy az USA nyomására a muzulmán Szudán függetlenséget adott a keresztény Délnek. Csakhogy hamarosan kiderült: a függetlenség harcosai épp oly brutálisan nyomják el népüket, mint a régi rend urai. A Dél függetlensége azért is lett fontos a nyugati világnak meg Kínának, mert sok olajat találtak a földben. Ám hamar kiderült: nem lehet olajvezetéket építeni az egymással háborúskodó törzsek miatt. Az ENSZ nemrég arról döntött: négyezer katonát küld, hogy rendet teremtsenek Dél-Szudánban. A cowboy-kalapos elnök persze marad. Érkeznek a külföldi segélyek is, melyek az államfőt és környezetét gazdagítják. George Clooney most újra kérdez, a nép pedig tovább éhezik – ahogy a bibliai idők óta mindig Dél-Szudánban.
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez