Miért kerül 10 euróba egy korsó sör az Oktoberfesten?

10,54 euró egy hagyományos korsó a híres müncheni sörfesztiválon, mely a hétvégén nyílt meg.

Ez 3%-kal több, mint tavaly. Ugyanígy emelkedett a grillcsirke ára is. Vajon miért, hiszen Németországban az általános infláció 0,3%? A múltban gyakori volt a jelentős áremelkedés, de akkor az infláció is galoppozott. 1985-höz képest 220%-kal kerül többe az idén egy korsó sör az Oktoberfesten.
A közönsége vígan fogyaszt, és nem nyugtalanítja különösebben az áremelkedés. A berlini kormány és az Európai Központi Bank viszont kifejezetten boldog. Németország inflációs előrejelzése idén 2%. Ez aligha teljesül, sőt a szakértők egy része kifejezetten deflációtól tart. Ez a japán gazdaság hagyományos betegsége: az árak csökkennek, és ezért egyetlen gazdasági szereplő sem vállalkozik komoly befektetésre, hiszen a profitkilátások borúsak.
Persze az Oktoberfest egyedül aligha váltja meg a német gazdaságot, hiszen a sörözés mindössze egy százalékot jelent az átlagpolgár pénztárcájában. Az Oktoberfesten sörözgető bajor polgárok és a turisták ezrei mégis szépen növelik a fogyasztást. A különben kissé takarékos németek ilyenkor nem nézik a kiadásokat. A 200 évesnél is régebbi Oktoberfesten bocsánatos bűn pénzt kiadni, akár úgy is, hogy egyetlen korsó sör már több mint 10 euróba kerül.
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez