Ahol robbanóövet kap esküvőre a menyasszony

Dokumentumok kerültek elő az Iszlám Állam utolsó líbiai fellegvárából, Szirtből arról, hogy miket ajánlottak fel hozományként az iszlamista vőlegények a menyasszonyaiknak.

Kalasnyikov, robbanóöv, fogadalom arra, hogy a jövendőbeli férj fejből megtanulja a Korán egyes részeit. Az AP hírügynökség említi ezeket a hozományokat azokból a házassági dokumentumokból, melyek szerdán kerültek ki a Facebookra. Mindegyiken ott a város egyházi bíróságának pecsétje. Az iszlám országokban a vőlegény ad hozományt a menyasszonynak.

Az ISIS ellen indított líbiai al-Bonyan al-Marsous művelet közösségi oldalán az áll, hogy a papírokat egy szirti bíróságon találták. A valódiságukat még nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani.

A neveik alapján a menyasszonyok és a vőlegények közül sokan olyan országokból érkeztek Líbiába és csatlakoztak az Iszlám Államhoz, mint Nigéria, Szenegál, Mali, Tunézia. Az ENSZ által támogatott kormányhoz hű líbiai erők júniusban indítottak offenzívát amerikai légi támogatással az Iszlám Állam kiűzésére Szirtéből. A harc még most is tart, utcáról utcára, házról házra, a város egyes részeit sikerült visszafoglalni az iszlamistáktól.

Képünk illusztráció.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez