Meghalt Simon Peresz, a Nobel békedíjas izraeli államférfi, aki döntő szerepet játszott hazája felfegyverzésében

Ő volt az alapító atyák egyike, kétszer szolgált Izrael kormányfőjeként és egyszer elnökeként. A veterán politikus két hete kapott agyvérzést, állapota tegnap kicsit javult, de ma hajnalban elhunyt.

93 éves korában érte a halál Izrael meghatározó politikusát, aki már egész fiatalon megszervezte a zsidó állam fegyverellátását. A létéért küzdő Izrael számára a fegyvereket Simon Peresz szerezte meg a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején. Kihasználta kapcsolatait mind a szovjet blokk országaiban (az egykori Lengyelország területén született, de már Palesztinában nőtt fel), mind pedig Franciaországban. Bár az ENSZ fegyverembargót hirdetett, de az izraeli hadsereg elég erős volt ahhoz, hogy visszaverje a jóval erősebb arab erők támadását.

Peresz sokáig a védelmi minisztériumban dolgozott, majd politikai pályára lépett. Kétszer volt kormányfő, és már idős korában lett államfő. 2014-ben köztisztelettől övezve távozott a tisztségből. Az oslói béketárgyalásokon betöltött szerepe miatt kapta meg a Nobel békedíjat 1993-ban, Jichák Rabín izraeli miniszterelnökkel és Jasszer Arafat palesztin elnökkel együtt. Akkoriban külügyminiszter volt.

nobel

A béketárgyalások a zsidók és palesztinok kapcsolatainak a rendezését célozták, de Rabin miniszterelnök meggyilkolása után ennek esélye elhalványult. Peresz politikai szövetségesét egy fanatikus izraeli férfi ölte meg, aki nem értett egyet a palesztinokkal kötött megállapodással. A veterán politikus mindvégig híve maradt a zsidók és a palesztinok kibékülésének, ám ezt sem az izraeli, sem pedig az arab közvélemény nagy része nem fogadta el. Nem sokkal Peresz halála előtt jelentették be: Izrael minden eddiginél nagyobb, 38 milliárd dolláros katonai támogatást kap az USA-tól. Izrael biztonsága tehát továbbra is a fegyvereken nyugszik, melyeket a megalakulás idején éppen Simon Peresz szerzett meg, de politikai rendezés nem történt. Pedig a 93 évesen elhunyt veterán izraeli politikus azt vallotta, hogy ez garantálhatná igazán hazája biztonságát a háborúskodó Közel-Keleten.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Salom aléchem, pax tecum Mr. Perez!

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez