A Nagy Testvér mindenhol ott van – hagyják otthon okosóráikat a brit miniszterek

Nagy hackermesterek az oroszok. Erősen célozzák az amerikai rendszereket – érkeznek folyamatosan a hírek. Emiatt már a britek is elővigyázatosak.

Megtiltották a brit minisztereknek, hogy Apple okosóráikat viseljék a kabinet ülésein – írja a Telegraph. Félő, hogy az eszközök segítségével információhoz juthatnak az orosz hackerek. Hasonló megfontolásból a mobiltelefonokat már korábban kitiltották.

Ha máskor nem is, az orosz-ukrán információs háború kapcsán sokat cikkeztek az orosz hackerekről. Újabban az amerikai elnökválasztással is összefüggésbe hozták őket. Alig pár hete például az amerikai Demokrata Párt hírszerzési bizottsága következtetett arra, hogy az orosz hírszerzők nagy erőkkel dolgoznak a november 8-i elnökválasztás befolyásolásán.

Pedig Moszkva mindig is tagadta, hogy bevetné hackereit más államok információs rendszerei ellen. Korábban Vlagyimir Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov teljesen alaptalannak nevezte az ilyen vádakat – emlékeztet a RIA Novosztyi állami hírügynökség.

Akárhogy is, a britek elővigyázatosak. Ráadásul nemcsak az okosórákat és mobilokat tiltják ki a miniszteri kabinet üléseiről, de a titkosszolgálatot is bővítik. Szeptember végén jelentették be, hogy ezer fiatal informatikust vesz fel az MI6. Olyan szakembereket keresnek, akik nemcsak az informatikát ismerik jól, de a kémek nem éppen veszélytelen életét is vállalják.

Kép: pexels

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez