Kivégzik-e a brutális férjét megölő fiatal feleséget Iránban?

17 éves volt Zeinab Sekaanvand, amikor végzett férjével, aki többször is brutálisan megerőszakolta és gyakran bántalmazta. A bűntény még 2012-ben történt. A fiatal feleség immár nagykorú. Kivégzését október 13-ra, vagyis mára tűzte ki a bíróság Iránban.

Az Amnesty International kegyelmet kér a fiatal feleség számára. Mire hivatkoznak a nemzetközi jogvédők? Arra, hogy a feleség fiatalkorú volt a gyilkosság idején. A férj brutális viselkedését nem vette figyelembe a bíróság. A feleségnek ügyvédje sem volt. Ráadásul a börtönben megkínozták, hogy vallomást csikarjanak ki belőle.

Tavaly egy hasonló esetben kivégeztek egy másik fiatal feleséget, aki durva és erőszakos férjét eltette láb alól. Ő is fiatalkorú volt a gyilkosság idején. Nála is megvárták, amíg betölti a 18. életévét. Iránban egyébként a nagykorúság a nemi érettséget jelenti. Eszerint a lányok már 9 éves korukban felnőttek, vagyis férjhez adhatóak és felelősek a tetteikért. A fiúknál ez az életkor 15 év.

A bírósági gyakorlat az, hogy a fiatalkorú tettesek esetében nem hajtják végre a halálos ítéletet, csak azt követően, ha az elítélt már betölti 18. életévét. Az Amnesty International kimutatása szerint több mint 70 fiatalkorú tettest végeztek ki Iránban az elmúlt tíz év során. Most azt reméli az Amnesty International, hogy a világ felé nyitó Irán megkegyelmez a fiatal feleségnek, aki a brutális férjét eltette láb alól …

Fotó: web

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez