A nőrablás nagyon régi időkre vezethető vissza. Aligha a trójai háborút kirobbantó Szép Heléna volt az első, akit így ragadtak el otthonából. De ma is él még a világ több részén – így Oroszország egyes, muszlimok lakta vidékein is.
Az ősi szokást a törvény is tolerálja arrafelé. A lánykérés egyik formája. A reménybeli vőlegény és legközelebbi férfirokonai kiszemelik a lányt, aztán elrabolják. A kérő házába viszik, ahol a család nőtagjai várnak rá. A férfiak köddé válnak. De a lány szüleit még értesítik arról, hogy hol van a szemük fénye, és arról is biztosítják őket, hogy semmi baj nem lesz.
Közben a vőlegény-jelölt nőrokonai szép színekben ecsetelik a férfi érdemeit, és valóságos lakomát csapnak, hogy lenyűgözzék a lányt. Aki az éjszakát külön hálószobában tölti, melyet ellepnek az ajándékok: aranyékszerek, ruhák, cipők, néha pénz is. Reggel aztán a lány szülei megjelennek az “emberrablóknál” – a nők és a férfiak már együtt ülnek le, és megvitatják a házassági ajánlatot. Ha ő és a családja elfogadja, akkor máris férjes asszonynak számít a lány. Ha nem, akkor a szülők hazaviszik, és várja a következő kérőt.
Így járt az a 17 éves ingus lány is, aki az Al-Arabiya televíziónak mesélte el a saját történetét. “A boltban látott meg. Ingusföld kicsi, majdnem mindenki ismeri a másikat. Hamar megtudta, ki vagyok, és többször is felhívott.” A lány ezt furcsának találta, mondta is a mamájának, hogy egy idegen hívogatja, de az nem figyelt rá. Aztán néhány nappal később, mikor a barátnőivel sétált, elrabolták. “Úgy megijedtem. A házába vittek, az összes nagynénje körém gyűlt, és beszélni kezdtek”.
Ezen a ponton az ottani lányok többsége már rájön, hogy éppen a kezét kérik meg. Ő azonban sokáig élt külföldön, nem volt tisztában a szokásokkal. Soha nem látott még ilyent. Közben a nők csak beszéltek. Arról, hogy milyen sokat dolgozik az unokaöccsük, mennyire jó fiú, milyen jó állása van. Ételekkel és édességekkel kényeztették. A végén nem fogadta el a házassági ajánlatot, és hazamehetett a szüleihez.
Az elutasítás azonban nem túl gyakori. Egy másik nő, Dagesztánból 16 éves volt, amikor elhurcolták. “Akkor raboltak el, amikor a fodrásztól tartottam hazafelé. Éppen a hajamat vágattam le, egyedül voltam az utcán. Nem láttam, ki vitt el, de nagyon izgatott lettem. Aztán, amikor bejöttek az asszonyok, már borzasztóan örültem. A szomszédok voltak, egész életemben ismertem és kedveltem őket. Még azelőtt igent mondtam, mielőtt megmutatták volna az ajándékokat.”
Egyből hozzáment az elrablójához, most várják a harmadik gyereküket. Azt mondja, jó móka volt, a szülők boldogok voltak, ő pedig egyből eldicsekedett a barátnőinek azzal, ami történt. Egyébként sok ismerősét kérték meg így, el sem tudná mondani, mennyit. Mert ez egy tradíció, bár már nem annyira általános, mint régen volt. De a barátnői fele úgy ment férjhez, mint ő.
Ma a gyakorlatot hivatalosan tiltják az orosz törvények, ezért változtattak rajta. Ahogy a baskíriai muzulmánok lelki központjának vezetője meséli az al-Arabiyának, ma inkább szórakoztató játék az egész. A két család előre megbeszéli a helyet és az időt, aztán a vőlegény családja elrabolja a reménybeli menyasszonyt. A hagyomány egyébként még azokból az időkből ered, amikor egyes klánok nem engedték meg a lányaiknak, hogy más klánok tagjaival házasodjanak össze.
A szórakozás és a hagyományőrzés mellett hab a tortán, hogy így megspórolhatják a lakodalom költségeit. A tradíció Oroszország bizonyos részei mellett Kirgizisztánban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Grúziában él tovább, de fellelhető Indiában, Afrikában és Dél-Amerikában is.
