Wikileaks: hagyjátok abba a támadást az amerikai internet ellen!

Julian Assange él, és a Wikileaks továbbra is publikál. Már bebizonyítottátok, hogy mire vagytok képesek! – üzente a Twitteren híveinek a Wikileaks, miután három lépcsős támadás után sok népszerű honlapot nem lehetett elérni az Egyesült Államokban, köztük a New York Times-t és a CNN-t.

A támadás péntek reggel hétkor kezdődött és kétszer újraindították. Elsősorban az USA keleti része volt a célpont, de az internet részleges lebénulása elérte a nyugati partot, sőt, Európa egyes részeit is. Az FBI vizsgálódik, a Fehér Ház szóvivője pedig annyit mondott, hogy a nemzetbiztonságért felelős minisztérium is figyeli az ügyet.

Ilyen nagyszabású akció még nem volt az USA-ban – nyilatkozta a CNN-nek a Dynatrace informatikai cég főnöke. Korábban egyes címeket igyekeztek megbénítani, úgy, mintha a telefonkönyvből kiválasztottak volna valakit. Most viszont az egész telefonkönyvet akarták elégetni. Új eszközöket használtak, amelyeket még vizsgálnunk kell.

Hivatalosan senkit sem gyanúsítanak, de a Wikileaks nem véletlenül fordult meg nem nevezett híveihez. Néhány nappal ezelőtt a nagy kiszivárogtatót, Julian Assange-t lekapcsolták az internetről. Ezt Ecuador, amelynek követségén a körözött Assange él, az USA kérésére tette meg.

A Wikileaks sok olyan információt kiszivárogtatott, amely igen kellemetlenül érintette az amerikai kormányzatot. Washingtonban Oroszországra is gyanakszanak, és korábban azzal vádolták Putyin elnököt, hogy a titkosszolgálat hackerei segítségével beavatkozik az amerikai választási kampányba. Putyin Donald Trumpot támogatja a versenyben, mert tart attól, hogy Hillary Clinton keményen lép majd fel Oroszországgal szemben. Moszkva természetesen cáfol és bizonyítékokat követel.

Az USA és Oroszország viszonya Szíria miatt különösen kiéleződött, mert Moszkva Asszad elnököt, míg Washington a szíriai államfő ellenségeit támogatja.

szerző: Lengyel Miklós
fotó: www.freeimages.com

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez